Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megosztott lesz az ünnep Veszprémben is? / Az MSZP nem vesz rész a központi megemlékezésen

2008. október 22. 14:22
Az MSZP veszprémi elnöksége úgy határozott, nem vesz részt az %6-os forradalom és szabadságharc városi központi megemlékezésén, a Megyeháza téren csütörtök este. Hartmann Ferenc, a párt elnöke közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben azzal indokolja távolmaradásukat, hogy a város vezetése olyan személyt kért fel az ünnepi megemlékezésre, akinek közéleti szerepvállalásai és megnyilatkozásai véleményük szerint nem az összefogásról, nem a demokráciáról és nem az együttes ünneplésről szóltak. A szocialisták tehát külön emlékeznek meg a forradalom hőseiről, mégpedig a Színházkertben álló kopjafánál.

Az elmúlt két évben, Veszprémben megteremtettük a nemzeti ünnepek közös ünneplésének lehetőségét. E lehetőség nem a városvezetés erőfeszítései által jött létre, hanem azért, mert a szocialisták és szabaddemokraták felelősebben fogták fel ellenzéki szerepüket, mint azt a mai többség ellenzéki helyzetben tette. Mi elmentünk azokra a megemlékezésekre, amelyektől a korábbi ellenzék rendre távol tartotta magát. Elmentünk annak ellenére, hogy nem egy alkalommal értek bennünket atrocitások, annak ellenére, hogy az ünnepségeken megfogalmazott gondolatok gyakran idegenek voltak politikai és általános emberi értékrendünktől – írja közleményében Hartmann Ferenc. Az MSZP elnöke külön kiemelte, hogy nem dr. Pap Lajost, a felkért szónokot, hanem a jobboldali városvezetést, s mindenek előtt Debreczenyi János polgármestert hibáztatják a kialakult helyzetért. Hartmann közleményében kijelenti, azt várja a város vezetésétől, polgármesterétől, hogy a jövőben az ünnepek feltételeivel kapcsolatos döntését sokkal felelősebben, nemzeti és városi közösségünk egésze iránt sokkal elkötelezettebben hozza meg. Ha ez így történik, visszatérnek majd a közös megemlékezésekhez.

Füssy Angéla
további cikkek
Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. ma 10:22 Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat közélet Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat Szombat délután igazi közösségi ünnepet tartottak a kádártaiak. A falukarácsonyon a programokból az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét, miközben finom italokkal és jó kedvvel készültek az év legszentebb ünnepére. ma 10:13 Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! advent Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! Az utolsó, azaz a szeretet gyertyáját is meggyújtották a Veszprém adventi koszorúján. A ceremónián Udvardy György, veszprémi érsek és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte a Kossuth utcán összegyűlt embereket. ma 10:15 Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.