Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét a Parlament elé vonultak a diákok

2012. december 17. 19:36 // Forrás: MTI, origo
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Nagyjából kétezer ember gyűlt össze hétfőn délután az oktatási államtitkárságnál, hogy újra a kormány felsőoktatási tervei ellen tiltakozzanak.  

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a tüntetésen kijelentette: a hatalom totális támadást indított a tudás ellen, a közoktatásból és a felsőoktatásból "hihetetlen összegeket von ki". Annak a véleményének adott hangot, hogy a jövőben a keretszámokat az intézmények határozzák meg, így hajthatják végre a hallgatói létszámcsökkentést. Mint mondta, a kormányzat a gimnáziumba járók számát is csökkenteni akarja, a nemzeti alaptanterv lexikális tudáskövetelménye pedig "indokolatlan, teljesíthetetlen".

Ábrahám Máté, a Diákellenállás a Felsőoktatásért Mozgalom képviselője azt mondta: szerdán délután "néma csendben" várják majd a diákok országszerte a középiskolákban "a változást", a "kiszámítható, igazságos felsőoktatás" bevezetését.


MTI-fotó

Turai Eszter, a Hallgatói Hálózat képviseletében arról beszélt, hogy Magyarországon kívül csak Fehéroroszországban létezik hallgatói szerződés. Hangsúlyozta: "homályos ígéretekkel nem foghatják be a szánkat", illetve olyan országban szeretnének élni, "ami mindenkinek jó".

Gács Anna, az Oktatói Hálózat emlékeztetett arra, a jelenlegi kormány eddig 66 milliárd forintot vont ki a felsőoktatásból. Hozzátette: racionális felsőoktatás-politikát, illetve az egyetemeknek, főiskoláknak "felelősségteljes szakmai autonómiát" követelnek.

Csohány Ágnes, a Magyar Orvosok Szövetsége képviseletében közölte: Magyarország egészségügyi kiadásai alacsonyabbak a környező országokéinál és alacsonyabbak a 20 évvel ezelőtti Magyarországénál is, miközben egyre nagyobb hiány van orvosokból és egészségügyi szakdolgozókból, továbbá 260 védőnői állás is betöltetlen.

Misetics Bálint szociálpolitikus annak a véleményének adott hangot, hogy a kormányban "a szegénység és a társadalmi bajok orvoslása fel sem merül", holott a jóléti állam a demokrácia alapja.
Gulyás Márton, a Független Előadóművészeti Szövetség részéről azt mondta: Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének "gondolatvilága Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő gondolatainak édestestvére".

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt megtartott hallgatói békés demonstráció után, amelyet a Humán Platform szervezett, több mint ezren a Parlament épülete elé vonultak. A tiltakozók azt skandálják, hogy "nem hagyjuk", illetve a parlamenti képviselőknek, hogy "gyertek ki". A rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) biztosította, rendőri intézkedés nem történt - tudatta a police.hu. 

Fél 8 körül a Wesselényi utcánál jártak a tüntetők, akikhez egyre többen csatlakoznak. Több mint négyezren lehetnek - számolt be az [origo] tudósítója. A korábbi demonstrációkkal és a hétfői tüntetés kezdetén látott rendőri biztosításnak már nem volt nyoma, a körúton csak két rendőrautó ment a tömeg előtt. A tömeg a Magyar Rádió épületéhez tart, ahol a követeléseiket kívánják beolvasni.

A középiskolás és egyetemista tiltakozók hatpontos petíciójukat akarják átadni egy szerkesztőnek.
A petíciót, amelyben új felsőoktatási törvényt, a keretszámok 2011-es szintre történő visszaállítását, minden tudományterületen a teljes állami finanszírozást, az elvont források visszaadását, a hallgatói szerződések eltörlését és az egyetemi autonómia helyreállítását követelik, fel is olvasták a Pollack teret megtöltő tömeg előtt.

Fél kilenckor a tüntetők egyik képviselőjét beengedték az épületbe a rendőrök -írja az origo. A Rádió illetékese azt is jelezte, hogy a diákok követlését be fogják olvasni, de még idő kell. Ezt követően a tüntetés kísérő, nagy hangfalakkal felszerelt kocsi közelebb állt a Rádió épületéhez. A diákok arról akarják hallgatni, amint beolvassák a követeléseiket - erre a kilenc órás hírekben lesz lehetőségük.

Miután a hírekben elhangzott a HaHa hat pontja, a tüntetők a Színművészeti Egyetemre vonultak. A rektor beengedte a tüntetőket, átadta nekik a nagy előadót, sőt mikrofont, hangfalat is biztosított számukra. A diákok bent aludhatnak a teremben, és a büfét is megnyitották számukra - írta az origo.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.