Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csendben tiltakoztak a jövőjükért

2012. december 19. 15:52
Több iskolában is tiltakozó akciót szerveztek a diákok szerdán a felsőoktatásban zajló átalakítások miatt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Délelőtt három órás ülősztrájkot tartottak a Vetési Albert Gimnázium diákjai az iskola tornacsarnokában. Több százan fejezték ki néma tiltakozással a nemtetszésüket a felsőoktatási átalakításokkal kapcsolatban. Amint véget ért a gimnazisták akciója, a Pannon Egyetemen is figyelemfelkeltő akciót tartottak a hallgatók.


Ülősztrájk a Vetésiben - MTI-fotó

Délután kettőre hirdette meg demonstrációját az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium diákönkormányzata. Csatlakozva a HÖOK hétfői felhívásához negyed órán át szavak nélkül, hallgatásukkal fejezték ki véleményüket.

Varga Levente, az Ipari DÖK alelnöke kérdésünkre elmondta: amikor néhány napja megtudták, hogy a középiskolások bevonásával országos diáksztrájkot hirdettek, a csatlakozás mellett döntöttek, úgy érezték, hogy nekik is tenniük kell a jövőjükért. Az Ipari tiltakozó akcióján egyetemisták is részt vettek – az Iparis diákvezetők a PEHÖK-kel is együttműködtek az esemény szervezésekor.

A Facebookon és iskolarádión meghirdetett demonstráción nagyjából százan vettek részt. Hornung András, az Ipari DÖK elnöke hozzátette: minderre összesen két napjuk volt. A diákönkormányzat képviselői elmondták: elégedettek a létszámmal. Kérdésünkre Varga Levente elárulta: az Iparisok tiltakozó akciója nem a tanórák rovására történt, a szervezőknek csupán néhány perces kimaradást okozott az előkészítés. Egyúttal megköszönték tanáraik türelmét, amit a demonstráción résztvevőkkel szemben tanusítottak.

A tiltakozások holnap folytatódnak: csütörtök délelőtt fél tizenegytől a Lovassy László Gimnázium diákjai tartanak ülősztrájkot. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívóban úgy fogalmaztak: „a demonstráció célja, hogy felhívjuk arra a figyelmet, hogy nélkülünk rólunk ne döntsenek, továbbá hogy felhívjuk a figyelmet a kiszámíthatóság fontosságára a jövőben.” 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.