Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ludman Sándor Gyulafirátót fia / Spontán gyülekező az ismeretlen katona sírjánál

2008. október 23. 16:14
Kisebb emlékező sereg gyűlt össze spontán Gyulafirátóton az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál, ahogy minden évben, hogy az 56-os forradalom áldozatait gyászolják, és Magyarország szabadságát ünnepeljék. A megemlékezés szónoka, Czaun János, Veszprém alpolgármestere, a részönkormányzat vezetője Nagy Imre szavait hozta el a rátótiaknak.

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – kezdte beszédét Czaun János. A miniszterelnök ezen szavai 1956 november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor hangzottak el a Magyar Rádióban. Következményeit ismerjük.

Három nagy, piros betűs ünnepünk van, melyek közül egy állami, és kettő nemzeti: március 15 és október 23. Ha a két nap eseményeit összehasonlítjuk, érdekes párhuzamot láthatunk – mondta az alpolgármester. Ugyan az a terror, ugyan az a megtorlás. 1848-ban 12 évet kellett várni a kiegyezésre, 1956 után 32 évet kellett várni, hogy beszélhessünk az igazságról.

A hadüzenet nélküli orosz támadás 2652 magyar és 270 szovjet áldozatot, emberéletet követelt. A hősi halottak egyike Gyulafirátóton nyugszik. Ludman Sándorról sokáig semmit sem tudtak, még a nevét sem, ezért hangzik úgy a felirat síremlékén: az ismeretlen katona sírja…

Ludman Sándorról senki sem tudta honnan jött és hová készült. Gyulafirátót határában lőtték agyon. Azóta a település fia, az itt élők apja, nagyapja, fia, testvére – fogalmazott Czaun János.  A sír, és a katona leginkább mégis Annus nénihez tartozik, aki hosszú évtizedek óta gondozza azt. A részönkormányzat vezetője ezért külön köszönetet mondott az idős hölgynek, az ismeretlen katonának, s a forradalom minden mártír halált halt hősének pedig azt kívánta: nyugodjanak békében!

Füssy Angéla
további cikkek
_Z2A3341
_Z2A3341
_Z2A3341
Névadó nélkül maradt a veszprémi labdarúgócsapat Nehéz helyzetbe került a veszprémi labdarúgócsapat, miután a névadó szponzor, a Practical Építőipari Kivitelező és Tanácsadó Kft. távozott a támogatói körből – derült ki a klub szerda esti évzáró eseményén. ma 19:37
Képernyőkép 2025-05-28 152432
Képernyőkép 2025-05-28 152432
Képernyőkép 2025-05-28 152432
Lehet, hogy meg vannak számlálva a parajdi sóbánya órái Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri. A Hargita megyei önkormányzat válságstábot hozott létre a turizmus megmentésére. ma 15:37
DA406332 V k
DA406332 V k
DA406332 V k
Június végén ismét felállítják Magyarország leghosszabb piknikasztalát a Veszprémvölgyben Az EKF alatt hívták életre, aztán nagyon hamar az egyik legkedveltebb rendezvénye lett Veszprémnek. Talán, mert amilyen egyszerű, annyira sok embert tud megszólítani és a Veszprémvölgybe csalogatni június végén. A Hosszúasztal piknik közel másfél kilométeres asztalát nemsokára megterítik, hogy mi kerül rá, az pedig csak a veszprémieken múlik. ma 13:27
barry-talley-u-TeouVO74I-unsplash
barry-talley-u-TeouVO74I-unsplash
barry-talley-u-TeouVO74I-unsplash
Drágul a tömegközlekedés Budapesten Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán. ma 10:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.