Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ludman Sándor Gyulafirátót fia / Spontán gyülekező az ismeretlen katona sírjánál

2008. október 23. 16:14
Kisebb emlékező sereg gyűlt össze spontán Gyulafirátóton az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál, ahogy minden évben, hogy az 56-os forradalom áldozatait gyászolják, és Magyarország szabadságát ünnepeljék. A megemlékezés szónoka, Czaun János, Veszprém alpolgármestere, a részönkormányzat vezetője Nagy Imre szavait hozta el a rátótiaknak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – kezdte beszédét Czaun János. A miniszterelnök ezen szavai 1956 november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor hangzottak el a Magyar Rádióban. Következményeit ismerjük.

Három nagy, piros betűs ünnepünk van, melyek közül egy állami, és kettő nemzeti: március 15 és október 23. Ha a két nap eseményeit összehasonlítjuk, érdekes párhuzamot láthatunk – mondta az alpolgármester. Ugyan az a terror, ugyan az a megtorlás. 1848-ban 12 évet kellett várni a kiegyezésre, 1956 után 32 évet kellett várni, hogy beszélhessünk az igazságról.

A hadüzenet nélküli orosz támadás 2652 magyar és 270 szovjet áldozatot, emberéletet követelt. A hősi halottak egyike Gyulafirátóton nyugszik. Ludman Sándorról sokáig semmit sem tudtak, még a nevét sem, ezért hangzik úgy a felirat síremlékén: az ismeretlen katona sírja…

Ludman Sándorról senki sem tudta honnan jött és hová készült. Gyulafirátót határában lőtték agyon. Azóta a település fia, az itt élők apja, nagyapja, fia, testvére – fogalmazott Czaun János.  A sír, és a katona leginkább mégis Annus nénihez tartozik, aki hosszú évtizedek óta gondozza azt. A részönkormányzat vezetője ezért külön köszönetet mondott az idős hölgynek, az ismeretlen katonának, s a forradalom minden mártír halált halt hősének pedig azt kívánta: nyugodjanak békében!

Füssy Angéla
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.