Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Futsal: pont nélkül évzáró

2012. december 19. 21:50
Az enerváltan játszó 1. Futsal Club Veszprém 4–0-ra kikapott az Aramis vendégeként az első osztályú bajnokság idei utolsó mérkőzésén.

A mérkőzés elején egyenlő felek küzdelmét láthatta a publikum, de fokozatosan felülkerekedett az Aramis. A 12. percben egy oldalról elvégzett berúgás pattant be Pálfi lábáról (öngól). A hazaiakat a találat megnyugtatta, a mienket pedig megzavarta. A 16. percben növelni tudta előnyét az Aramis, így két gól különbséggel vonultak a csapatok a pihenőre.


archív fotó

A második játékrész első felében igyekeztek szépíteni veszprémiek, akik több veszélyes támadása is vezettek, de a hazaiak védelme jól zárt. S ahogy ilyenkor lenni szokott szabadrúgásból tovább tudta növelni előnyét a vendéglátó. A folytatásban a bakonyiak erőtlen próbálkozásokkal igyekeztek szépíteni az eredményen, sikertelenül. Sőt, a 30. percben Roni találatával megszületett a mérkőzés utolsó találata is.

A gyenge (nem mérkőzésbefolyásoló) játékvezetés legjobb példája volt, hogy a hazaiak három tízméterest is rúgtak, de Sárdi Máté remekül hárította mindegyiket.

Futsal NB I, 16. forduló:
Colorspectrum Aramis–1. Futsal Club Veszprém 4–0 (2–0)
Aramis: Sikur – Frank, Sámson, Németh P., Da Silva. Csere: Tyukász (kapus), Birinyi, Hasenauer, Korozmán, Sajbán, Gorjánácz, Tóth Sz. Vezetőedző: Frank Tamás.
Veszprém: Sárdi – Bényi, Leitold, Tatai, Szabadfi. Csere: Kasza (kapus), Pálfi, Tar, Hazuga, Marosvölgyi, Vas, Gulyás. Vezetőedző: Németh Gábor.
Gólszerzők: Pálfi (12. – öngól), Sámson (16.), Birinyi (29.), Da Silva (30.).

– Enerváltan, nem kellő ritmusban játszottuk le a mérkőzésünket, amelyet megérdemelten nyertek meg a hazaiak. Jól jön a pihenés a csapatunk számára, amely legközelebb január 4-6. között szerepel Németországban egy nemzetközi tornán – összegzett Rajki Tamás ügyvezető elnök a klub honlapján.

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.