Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnai: jövő nyárra összeállhat az ellenzéki alternatíva

2012. december 20. 7:55 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Legkorábban jövő nyárra állhat össze a Fidesz-kormánnyal szembeni ellenzéki alternatíva Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke az InfoRádió szerda esti Aréna című műsorában korainak tartotta ennek szervezeti formáját találgatni, és idő előttinek nevezte egy esetleges árnyékkormány létrehozását is.
A volt miniszterelnök azt mondta: Haza és Haladás, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom által október 23-án létrehozott Együtt 2014 rövid idő alatt két sikert ért el.

Egyfelől meg tudta szólítani a párt nélküli, bizonytalan választói csoport egy részét, másfelől katalizálta az ellenzéki együttműködést - mondta, megjegyezve: mozgalmuk létrejöttének is szerepe volt abban, hogy az MSZP január elejére tárgyalásra hívta az ellenzéki szervezeteket.

Bajnai Gordon megerősítette: megtalálják a módját, hogy az emberek a következő választáson szavazhassanak az Együtt 2014-re, de szerinte korai találgatni ennek szervezeti formáját. Véleményét azzal indokolta, hogy a Fidesz még változtathat a választási szabályokon. Szintén korainak tartotta, hogy egy árnyékkormány létrehozásáról tárgyaljon az ellenzék.

A jelenlegi rendelkezések szerint csak pártok indulhatnak a parlamenti választáson, de ez esetben is van két lehetőség: ellenzéki pártszövetség, illetve egy választási párt létrehozása - fejtette ki.
A korábbi miniszterelnök cáfolta, hogy egyéni képviselőjelölt lenne a következő választáson, azt mondta, félreértették egy hétvégi interjúját, amelyben csak arról beszélt: ő és mozgalma is indul 2014-ben.
Bajnai Gordon ezúttal sem válaszolt arra, hogy a miniszterelnök-jelöltin kívül más pozíciót is elfogadna-e. Azt mondta: egyelőre azon dolgoznak, hogy összeálljon a Fidesz leváltására alkalmas alternatíva, és ha ez sikerül, utána kell kiválasztani azt, akivel a legtöbb esély van a győzelemre és a jó kormányzásra.
A közvélemény-kutatási adatokkal összefüggésben szólt arról, hogy szándékuk ellenére kezdték mérni az Együtt 2014 támogatottságát, amely szerinte - mivel nem pártként működnek - egyelőre nem vethető össze a pártokéval.

Arra a kérdésre, az Együtt 2014-ben egyetértés van-e arról, hogy együtt kell működniük az MSZP-vel, Bajnai Gordon elmondta: egyetértenek abban, hogy az országot meg kell szabadítani az Orbán-kormánytól, és abban is, hogy "ha ehhez az kell, hogy stratégiai szövetséget, választási koalíciót kössünk másokkal, akiknek ebben jelentős szerepe lehet, és akik egyetértenek a jövőre vonatkozó alapelvekkel, akkor ezt - nyilván nem kritikátlanul, hanem óvatosan, tárgyalva, de - tegyük meg".
A politikus nagy előrelépésnek tartotta, hogy a szocialisták közös jelölt- és listaállítást javasolnak az ellenzéki oldalon. Elmondta: az Együtt 2014 törekszik arra, hogy jó jelölteket találjon, és véleménye szerint jövő nyáron el is kell dőlnie, hogy ki indul az egyes választókerületekben.
Emlékeztetett, Mesterházy Attila MSZP-elnök azt javasolta, hogy egy év múlva, 2013. decemberében válasszák ki a közös jelölteket, szerinte azonban az túl késő lenne.

A Gyurcsány Ferenchez fűződő kapcsolatát firtató kérdésre azt mondta: évekkel ezelőtt különvált a politikai pályájuk, "minden plakát sugallata ellenére" a maga útját járja, de tapasztalja, hogy a kormányoldal "álcivilek" segítségével ugyanazt a karaktergyilkosságot próbálja ellene végrehajtani, mint korábban miniszterelnöki elődjével szemben. Már jó ideje nem Gyurcsány Ferenc az ország legnagyobb problémája, hanem a jelenlegi kártékony kormányzás - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy 2009 áprilisa és 2010 májusa közötti kormányfői időszakára visszagondolva mit tenne másként, közölte: a romák elleni gyilkosságsorozat idején "még markánsabban kellett volna élére állni annak, hogy az ország ébredjen föl (...), ebben lehettünk volna sokkal radikálisabbak".
A felsőoktatás átalakításáról azt mondta, a tandíjat nem tartja ördögtől valónak, de annak mértékét a jövedelmi viszonyokhoz kell igazítani - így "Magyarországon csak a töredéke lehetne annak, amit a kormány előbb bevezetni javasolt, majd most visszavont" -, és a fizetési kötelezettséget ösztöndíjrendszerrel kell párosítani. Szerinte a tandíj mértéke nem lehet több annál, mint amennyit egy egyetemista akár a tanulás mellett is meg tud keresni.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.