Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lovassy Esték – televíziós műsorsorozat a tudományok népszerűsítésére

2012. december 20. 11:23 // Forrás: Veszprém TV
2012 őszén új sorozatot indított útjára a Veszprém Televízió. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A veszprémi Lovassy László Gimnáziummal karöltve jött létre a "Lovassy Esték – tudományos előadás sorozat" című műsor, melynek keretében havonta látnak vendégül egy-egy, a saját tudományterületén elismert szakembert, tudóst vagy kutatót.  A műsor ötletével nyáron kerestük meg a Lovassy László Gimnáziumot – mondta el Szegedi László, a Veszprém Televízió ügyvezető-főszerkesztője és Lendvai István, a műsor ötletgazdája és szerkesztője. A fogadtatás rendkívül pozitív volt, és rövid egyeztetés után őszre le is szerveztük az első, forgatással egybekötött előadást, melyet Hetesi Zsolt fizikus tartott az olaj utáni életről.

A sorozat hamar népszerű lett a diákok és a tv nézők körében is. Ennek legjobb fokmérője az, hogy a legutóbbi, Dr. Zacher Gáborral felvett előadásról készülő filmet sugárzásra átveszi az ország több jelentős helyi televíziója, Szombathelytől Debrecenig.

Rendkívül fontosnak tartom azt, hogy a diákok a kötelező iskolai tananyagokon kívül lehetőséget kapjanak arra, hogy a különféle tudományokra minél szélesebb körű rálátásuk lehessen – nyilatkozta Schultz Zoltán, a veszprémi Lovassy László Gimnázium igazgatója. A műsor készítőivel kiváló munkakapcsolatot sikerült kialakítanunk, közösen – a tanárok és a diákok véleményét figyelembe véve - találjuk ki, milyen témában melyik ismert szakembert hívjuk meg.

A műsor a Veszprém Televízióban és a helyi televíziókban történő sugárzás mellett felkerül a YouTube video-megosztóra is, így bárki, bárhol és bármikor újra megnézheti. A tanároknak lehetőségük van a felvételek levetítésére az órákon, ezáltal szélesítve a diákok ismeretanyagát és színesítve az órákat.
A Lovassy Esték szerkesztője elmondta azt is, hogy a jövő évben is folytatni szeretnék a sorozatot. Ötlet rengeteg van, és szerencsére elmondható, hogy a megkeresett előadók kivétel nélkül pozitívan reagáltak a megkeresésekre. A készítésbe szeretnék bevonni a diákokat is, többek között úgy, hogy a műsornak létrehozandó Facebook oldal kezelését teljes mértékben rájuk bíznák.

A műsor készítése természetesen komoly költségekkel jár, így nagy segítség a Beurer Hungária Kft, a Locargo Kft és a Chianti Delicate támogatása. A jövő esztendőre vonatkozóan már több cég jelezte, hogy szívesen támogatná a tudomány ilyenfajta népszerűsítését.  

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.