Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Cél fölött teljesítettek

2012. december 22. 22:39
Nehéz év áll mögöttünk - összegezte az elmúlt időszakot érdeklődésünkre Tengerdi Győző, a VERGA Zrt. vezérigazgatója. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Karácsonyi évzáró rendezvényre várta a kollégákat, meghívott vendégeket a VEGA Zrt. a napoban, ahol többek között a Suttog a fenyves zöld erdő rajzpályázat díjazottait is kitüntették. A felhívásra több mint 300 pályamű érkezett, az este folyamán tíz korosztályban hirdettek győztest.

A jelenlévőket köszöntötte Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere, Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kabinetvezetője, valamint Szerenka Miklós kanonok. Tengerdi Győző beszédében kiemelte, az idei év eredményei jóval meghaladják a tervben kitűzött számokat.

Összesen 110 ezer köbméter fát termeltek ki, de ennél többet ültettek. A vadgazdálkodás területén 1300-1400 nagyvad az éves teríték. A vezérigazgató kiemelte, a közjólét, a természet védelme és a gazdasági munka határozza meg tevékenységüket.

A program részeként műsort adtak elő a dolgozók gyermekei, valamint a Mendelssohn Kamarazenekar, illetve hét kollégának jubileumi gyűrűt adtak át.


Díjazott rajzolók


Kitöntetett dolgozók
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.