Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy napra a gyermekeké lett a Parlament

2012. december 23. 9:57 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyermekeket látott vendégül az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő szolgálat (NGYSZ) az immár hagyománnyá vált parlamenti gyermekkarácsonyon szombaton az Országházban.

A 714 gyerek 12 magyarországi nagyvárosból, valamint Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról érkezett az ünnepségre.


MTI-fotó

Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Edvi Péter, a NGYSZ elnöke a Parlament főlépcsőjénél kialakított színpadon köszöntötte a gyermekeket. Egy napra jelképesen megkapta az Országház kulcsát a megbízott gyermek házelnök és az alelnökök. A megnyitó után Csobot Adél, Antal Tímea és Oláh Gergő, a 2012-es X-faktor tehetségkutató három dobogósa énekelt a gyerekeknek, akik ovációval fogadták a műsort. Ezt követően az Operettszínház művészeinek híres mesefilmslágerekből összeállított produkciója következett. A zenei programot Malek Andrea, illetve Korpás Éva és zenekara karácsonyi műsora zárta.


MTI-fotó

A felsőházi teremben Gubás Gabi és zenekara a Puff Ancsi Karácsonya című zenés mesejátékot adta elő, a Vadász teremben pedig izgalmas kísérletekkel a Csodák palotája várta a gyerekeket. A zene iránt komolyabban érdeklődők a Delegációs teremben Bársony Bálint és zenésztársai hangszerbemutatóval egybekötött zeneóráján vehettek részt. Azok, akik inkább a sportokért lelkesednek, magyar olimpikonokkal és világbajnok sportolókkal találkozhattak, többek között Buzánszky Jenővel, az Aranycsapat egykori tagjával, a NGYSZ sportbizottságának elnökével, Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázóval, Wichmann Tamás kenuvilágbajnokkal, Kovács Katalin kajakozóval, Erdei Zsolt ökölvívóval és Cseh László úszóval is.
A dunai folyosón kézműves foglalkozás, arcfestés, buborékfújás és lufihajtogatás szórakoztatta a gyerekeket, akik részt vehettek országházi sétán idegenvezetők kíséretében, valamint a Gobelin teremben megtekinthették a Székelyföldi Legendárium című animációs filmet, amelyet interaktív játék követett.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.