Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Balatoni Korona beváltotta az előzetes reményeket

2012. december 30. 13:18 // Forrás: MTI
Már 200 helyen lehet használni az idén március végén bevezetett helyi fizetőeszközt - mondta az MTI-nek Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

 Az év végén az önkormányzatok összesen 10 millió forint értékben adtak jutalmat Balatoni Koronában, így márciustól az év végéig 10 és 20 millió forint körüli kibocsátást értek el - tájékoztatott az elnök-vezérigazgató. Elmondta, úgy tervezték, hogy a Balatoni Korona 3-4 év alatt fut fel, ennyi idő kell a széleskörű megismertetéséhez; az idei célt elérték, jövőre nagyobb lépést kell tenni, s el kell érni az 50 millió forintos kibocsátást.

 A Balatoni Koronát eddig jobbára a magyar vendégek keresték, a külföldiek még nem igazán fedezték fel. Leitold László elmondta, hogy a Balatonnál főleg szállodákban és strandokon lehet a helyi fizetőeszközt használni.  Az elnök-vezérigazgató azt reméli, sikerül elérni, hogy a helyi fizetőeszköz bekerüljön a cafeteria-rendszerbe.

 A Balatoni Korona az első rendszer, amely többségi önkormányzati részvétellel működik. Az utalvány kibocsátója a Balatoni Korona Zrt., amelyet hét önkormányzat - Veszprém, Várpalota, Balatonfüred, Balatonalmádi, Litér, Tihany és Nemesvámos - alapított a megyei iparkamarával és a Kinizsi Bankkal közösen. A helyi pénz bevezetésének célja, hogy az adott térségben élénkítse a gazdaságot, plusz forrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.