Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Alkotmánytervezettel készül az E14

2013. január 2. 13:50 // Forrás: MTI
A "jogállam helyreállításának és megújításának programjával" és egy alternatív alkotmánytervezettel megy a délután kezdődő ellenzéki tárgyalásokra az Együtt 2014. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A választói mozgalom szerdai sajtótájékoztatóján Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke elmondta: egy harmadik dokumentumot is megosztanak tárgyalópartnereikkel. Ez egy "visszafogott, korlátozott alkotmánykorrekcióra" tesz javaslatot abban az esetben, ha az ellenzék nem szerez kétharmados többséget a következő választásokon.

Az Együtt 2014 tárgyalási javaslatában - amelyet kiosztottak az újságíróknak - azt kezdeményezi, hogy a szociális biztonsághoz, a lakhatáshoz és az egészséghez való jogot alapjogként határozzák meg. Indítványozzák a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, a médiatanács megszüntetését, a társadalmi akaratot pontosabban tükröző választási rendszer kidolgozását. Visszaállítanák az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi jogkörét, korlátoznák az Országos Bírósági Hivatal elnökének hatáskörét, helyreállítanák a kisebbségi jogok és a jövő nemzedékek biztosának függetlenségét. A kormányozhatóság érdekében jelentősen csökkentenék a kétharmados törvények számát. Emellett önkormányzati reformot szorgalmaznak, valamint a részvételi demokrácia kiterjesztését.

Az Együtt 2014 javaslatait egy kodifikált alkotmánytervezetben is összefoglalta. Szigetvári Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, a jogállamot csak jogállami eszközökkel lehet helyreállítani. Ezért készülni kell arra is, hogy az ellenzék győz a választáson, de nem szerez alkotmányozó többséget. Erre az esetre is javaslatokat fogalmazott meg az Együtt 2014 - jelezte. Szigetvári elmondta: egyelőre csak a közjogi kérdésekről szóló egyeztetéseken vesznek részt, gazdaságpolitikai tárgyalásokra nem mennek el az alkotmányos fejezet lezárásáig. "Konstruktív a hangulat", így a heti rendszerességgel tartott közjogi egyeztetések akár 3-4 hét alatt lezárhatók - jegyezte meg.

 Az MSZP kezdeményezésére délután a budapesti Pallas Páholyban kezdődnek tárgyalások ellenzéki szervezetek - a szocialista párt, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt - szakértői között közjogi kérdésekről.  A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az Együtt 2014 tárgyalási delegációját Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere vezeti majd. A szocialista pártét a fia, Bárándy Gergely MSZP-s elnökségi tag, a Demokratikus Koalícióét pedig Molnár Csaba, a párt alelnöke vezeti.

Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke hangsúlyozta, a vasárnapi előkészítő tárgyalásokon elérték, hogy a résztvevők körét bővíteni lehessen, egyúttal abban bíznak, hogy az LMP és 4K! - amelyeket az MSZP már korábban meghívott - is bekapcsolódik majd az egyeztetésekbe. A Milla fontosnak tartja, hogy sikerüljön megállapodni az ügynökkérdés és a pártfinanszírozás rendezéséről, valamint arról, hogy a határon túli magyarok megtarthassák választójogukat - ismertette Juhász Péter.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke annak a reményének adott hangot, hogy az Ab megsemmisíti az előzetes regisztrációról szóló rendelkezéseket. Ellenkező esetben vagy ha a kormányoldal "jogi trükközéssel" mégis bevezeti a feliratkozást, kezdeményezik, hogy a demokratikus ellenzéki erők együtt tüntessenek a Parlament előtt - közölte.  A 2012. január 2-ai demonstráció helyén, az Operaház épülete előtti sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Szolidaritás hívta össze egy évvel ezelőtt az új alaptörvény elleni tüntetést, amely "ha csak egy napra is, de megvalósította az ellenzéki összefogást". A szorosabb együttműködésre azonban egy évet várni kellett - fűzte hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.