Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kormány bűnözőknek nézi a szurkolókat

2013. január 3. 17:43 // Forrás: MTI
A Jobbik szerint a kormány potenciális bűnözőnek nézi a sporteseményekre kijáró magyar szurkolókat és ennek egy tavaly év végi törvénymódosítással újabb jelét is adta. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Erről csütörtökön, sajtótájékoztatón beszélt Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, felháborítónak minősítve a kabinet ezen magatartását.

Az Országgyűlés a tavalyi utolsó ülésén - december 17-én - fogadta el az új büntető törvénykönyv (Btk.) jövő nyári életbe lépéséhez kapcsolódó, mintegy félszáz másik jogszabályt módosító, több mint háromszáz paragrafusból álló törvénycsomagot. Ennek részeként módosulnak például a sportrendezvények látogatásának szabályai. Így például a jövőben akit vétség elkövetése miatt nyilvántartásba vesznek, annak az adatait ezután minden a jegyértékesítéssel, vagy a beléptetéssel foglalkozó cég lekérheti.

A Jobbik szerint tehát eszerint a változtatás szerint olyan cégek is kezelhetnek majd személyes adatokat, akik egyébként a hatályos normák szerint ezt nem tehetnék meg. Szintén aggályos az ellenzéki párt szerint, hogy a sportnyilvántartásban szereplő személyek stadionokba való belépésének megakadályozása érdekében a belépőt árusítók és a rendezők számára minden szurkoló köteles lesz igazolni a személyazonosságát. Tehát nem hivatalos személyek is igazoltathatnak minden szurkolót - hívta fel a figyelmet Szilágyi György. A Jobbik úgy véli, a kormány ezen magatartása megnehezíti a mérkőzésekre történő kijutást és potenciális bűnözőként kezeli a szurkolókat.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.