Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

55 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt

2013. január 4. 10:20 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Tavaly szeptember-novemberben 3 millió 925 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban a 15-74 éves korcsoport adatai szerint. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A foglalkoztatottak száma 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A KSH szerint a növekedésben elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott szerepet. A KSH korábbi adatai szerint októberben 108 ezer volt a közfoglalkoztatottak létszáma, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A 15-64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 891 ezerre nőtt. Az adott korcsoportba tartozó népességen belül 58,1 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,4 százalékpontos emelkedésnek felelt meg.
Az egy hónappal korábbi adatok szerint 2012. augusztus-októberben 10 ezerrel több, 3 millió 935 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 71 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Tavaly a szeptember-novemberi időszakban a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 93 ezren voltak foglalkoztatottak, 24 ezerrel többen, mint 2011 azonos időszakában. Ezzel a férfiak foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal, 63,7 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők közül 1 millió 798 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 32 ezerrel többen, mint 2011. szeptember-novemberben. A nők foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 52,7 százalékra javult.

A 15-24 éves foglalkoztatottak száma 227 ezer fő volt, a korcsoport foglalkoztatási rátája az egy évvel korábbihoz képest 1,0 százalékponttal, 19,7 százalékra emelkedett. Nőtt a legjobb munkavállalási korú 25-54, illetve az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma és aránya is. Mindkét korcsoport foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal emelkedett, 75,4, illetve 37,6 százalékra. 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.