Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

TASZ: félsiker az AB-határozat

2013. január 4. 15:29 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyetért az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki döntésével, de véleménye szerint az általános és egyenlő választójog biztosítása érdekében nemcsak a törvényeket kell felülvizsgálni, hanem az alaptörvényt is.

Az Ab pénteken alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget. A TASZ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Ab helyesen állapította meg, hogy az előzetes regisztráció bevezetése sérti a választójog alkotmányos elveit. Hozzátették: üdvözlik azt is, hogy a döntés alapján garantálni kell az országban élő hajléktalanok választójogát, valamint egyetértenek azzal, hogy az Ab megsemmisítette a választási kampányban a szólás- és sajtószabadságot korlátozó szabályokat. A szervezet azonban úgy látja, hogy az Ab-határozat "önmagában nem teremti meg a demokratikus választások feltételeit". A legfőbb akadály az alaptörvény, amely nem tartalmazza a tisztességes választási rendszer alapelveit, és több rendelkezése sérti az általános és egyenlő választójogot - írták.

Az alaptörvény például lehetővé teszi, hogy belátási képességük korlátozottságára hivatkozva fosszanak meg állampolgárokat a választójoguktól - írták. Úgy fogalmaztak, hogy a kétharmados parlamenti többség az alaptörvény elfogadása után tovább csökkentette "a fair választások esélyét (az OVB-tagok megválasztása, a választókerületek átszabása), a regisztráció csak egy elem volt a sok között". A TASZ álláspontja szerint így az Ab-döntés után is "jelentős a veszélye annak, hogy a következő választásokon nem érvényesülhetnek a választójog demokratikus elvei". A kormányzópárt politikusai ráadásul már korábban bejelentették, hogy az alaptörvény újabb módosításaival írják felül az Ab döntéseit, a következő hónapokban ezért továbbra is sok múlik a köztársasági elnökön és az Alkotmánybíróságon - tették hozzá. Szerintük az államfő azzal tudja bizonyítani, hogy autonóm közjogi tisztségviselő, ha a jövőben nemcsak a miniszterelnök felhívására vagy jóváhagyásával kér előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, hanem saját elhatározásból, minden lényeges alkotmányossági probléma orvoslása érdekében. Az Ab feladata pedig az, hogy a demokratikus jogelvek és nemzetközi normák alapján vizsgálja felül és semmisítse meg az alapvető jogelveket sértő rendelkezéseket és az ilyen tartalmú, jövőbeli alkotmánymódosításokat is - zárul a TASZ közleménye.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.