Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rogán: Bajnai Gordon vonja vissza javaslatát!

2013. január 11. 17:08 // Forrás: MTI
A Fidesz frakcióvezetője pénteken arra kérte Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, hogy vonja vissza a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslatát, mert az a legalacsonyabb jövedelmű emberek életszínvonalát csökkentené. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Rogán Antal budapesti sajtótájékoztatóján felháborító és értelmetlen elképzelésnek nevezte a Haza és Haladás Egyesület azon programpontját, amellyel az átlagbér 30 százalékára, jelen esetben 98 ezer forintról 66 ezer forintra csökkentenék a mindenkori minimálbért. A kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője hangsúlyozta: 2013-ban az infláció feletti béremelkedésre lehet számítani, ami nem valósulhatna meg a minimálbér növelése nélkül. Hozzátette: az elmúlt években mindig akkor növekedhettek a reálbérek, amikor a legkisebb jövedelműek keresete is emelkedett.

Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy a baloldali ellenzéki szövetség résztvevői nem tanultak a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok hibáiból, mert továbbra is érzéketlenek az emberek mindennapi problémái iránt. A politikus szerint erre utal, hogy az utóbbi időben az MSZP, illetve a DK vezető politikusai is a tandíj, valamint az ingatlanadó bevezetéséről, továbbá a családi adókedvezmény eltörléséről beszéltek, miközben elutasítóan szóltak a kabinet rezsicsökkentéséről. A Fidesz a leghatározottabban felemeli szavát a Bajnai Gordon vezette egyesület minimálbér-csökkentési javaslata ellen, mivel az a magyar életszínvonal csökkenéséhez vezetne, ráadásul a családok, illetve a bérből és fizetésből élők helyett a nagyvállalatoknak kedvezne - jelentette ki.

A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: Bajnai Gordon kivételével mindenki egyetért abban, hogy 2013-ban gazdasági növekedés lesz Magyarországon, vita csak ennek mértékéről van. Rogán Antal szerint a volt kormányfőnek "el kell dönteni, kinek szurkol", vagyis azt, hogy kizárólag a saját érdekei miatt "ellendrukkere" lesz-e az országnak. A kormánypárti politikus arra kérte Bajnai Gordont, hogy ezt szem előtt tartva "tartsa meg magának az országnak ártó nyilatkozatait".

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.