Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Család és munka

2013. január 13. 20:59
Némedi Lajost, Veszprém alpolgármesterét kértük, hogy értékelje a tavalyi évet, és mondja el, mit vár 2013-tól. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Számomra 2012 egy nehéz feladatokkal teli, de mégis sikeres év volt. Sikeres volt abban a tekintetben, hogy az éves költségvetést a közgyűlés elfogadta, sikerült biztosítani a város és az intézmények megfelelő működését. Mindezek mellett sikerült több nagy jelentőségű fejlesztést is elkezdeni. 2012-ben végrehajtottuk, illetve megkezdtük több intézmény gazdasági és gazdálkodási szempontból történő átalakítását. Kiemelném, hogy az oktatási intézmények fenntartásában és működtetésében bekövetkező változásokra az előkészületeket eddig időarányosan végre is hajtottuk.
 A nehézségeket az jelentette, hogy az imént említett feladatokat úgy kellett végrehajtani, hogy ne jelentkezzenek drámai feszültségek és fennakadások. Úgy érzem, ezt meg tudtuk valósítani, ezért a 2012-es év a problémák ellenére szerintem sikeresnek mondható.


Némedi Lajos
(Fotó: Vehir.hu archív)

2013-tól azt várom, hogy folytatódjanak a tavalyi év pozitív tendenciái, továbbá hogy azokat intézkedéseket, amiket 2012-ben elkezdtünk, be tudjuk fejezni. Szeretném, ha 2013-ban a város megfelelően működne és a lakók biztonságban érezhetnék magukat. Ez alatt a biztonság alatt nem csupán a közbiztonságot, hanem a családi hátteret és a megélhetést a mindennapokban értem.
Egyébként úgy érzem, hogy a mai magyar társadalomban a biztonságérzet a legnagyobb igény, és ebből szenvednek legtöbben hiányt. Abban bízom, hogy 2013-ban, aki szeretne dolgozni, annak lesz munkahelye, és hogy biztos családi háttérrel rendelkezik majd mindenki.
Véleményem szerint a jövőnket alakító legfontosabb tényezők a család és a munka. Ezért a kettőért kell tehát a legtöbbet tennünk.

Némedi Lajos
alpolgármester 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.