Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

LMP: a kormánynak nincs foglalkoztatáspolitikai víziója

2013. január 15. 12:12 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az LMP véleménye szerint a kormánynak semmiféle foglalkoztatáspolitikai víziója nincs – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, jelezve, hogy pártja hamarosan egy zöldmunkahely-teremtési koncepciót mutat be.

A kabinet intézkedéseit bíráló ellenzéki képviselő úgy értékelte, a munkahelyvédelmi akcióterv drága és nem is megfelelő hatékonyságú, csak a már meglévő munkahelyek megőrzésére szolgál, nem pedig arra, hogy újakat teremtsen. A közmunkaprogramot kritizálva közölte: ilyen nagy méretű program sehol a világon nincsen. Hozzátette, két latin-amerikai országban indítottak hasonló méretűeket, de mindkettőt bezárták, mert nem voltak hatékonyak. A magyar kormány viszont nemhogy nem módosítja a programot, de "sikerpropagandát varázsolt köré" – fogalmazott.

 Szél Bernadett külön kiemelte, hogy jelenleg azt sem lehet tudni, pontosan hányan vesznek részt a közmunkában. Bevett trükknek nevezte, hogy kétszer számolják el azokat az embereket, akik két különböző időszakban is részt vesznek a programban. Kijelentette: a sikernek viszont nem az lenne a valódi kritériuma, hogy minél többen dolgozzanak közmunkában, hanem az, hogy közülük minél többen tudjanak visszatérni az elsődleges munkaerőpiacra. A Belügyminisztérium felmérésére hivatkozva azt mondta, hogy az ilyen emberek aránya viszont nagyon csekély, mindössze hét százalék. Eközben a munkanélküliek aránya egy év alatt hétezer fővel, a fiatalok munkanélkülisége pedig három százalékponttal nőtt egy év alatt, 2009 óta nem volt ennyire alacsony az új álláshelyek száma és soha nem szűnt meg annyi cég, mint 2012-ben – közölte.

z LMP egy négy fejezetből álló zöldmunkahely-teremtési koncepciót dolgoz ki, amelyik kifejezetten a megújuló energiaforrások és az épületenergetikai beruházások használatában, valamint a szociális gazdaságba való befektetésben gondolkodik – jelentette be. Kifejtette: a helyi erőforrásokra alapozva akarják fejleszteni a gazdaságokat és ezzel párhuzamosan javítani szeretnék a regionális közlekedést. Ennek érdekében országjárásba kezdenek, amelynek során kifejezetten helyi, szociális gazdaságokat vizsgálnak meg.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.