A közelmúltban vehette át öt évre szóló kinevezését az Év kórházának választott Veszprémi Chonoky Ferenc Kórház főigazgatója. A 2006 óta az intézmény élén tevékenykedő Rácz Jenővel többek között arról beszélgettünk, milyen célokat tűzhet ki maga elé az, aki a nehéz helyzetben lévő egészségügy területén vezető pozícióra pályázik.

- Amióta az egészségügyben dolgozom mindig mozgalmas időszakot él meg ez a terület, de a világ minden részén komoly kihívásokat jelent. A gazdasági lehetőségek sosem érik el a szakmai vágyakat, a kettő között nagyon nehéz kompromisszumokat találni. Ehhez adódott hozzá a gazdasági válság, ami tovább szűkítette a lehetőségeket. Amikor idekerültem az intézmény élére, akkor épp önkormányzati biztos felügyelete alatt állt, egy válságkezelési tervet kellett végrehajtani, ezt követően 2007-ben jött egy jelentős struktúra átalakítás, ami komoly ágyszámcsökkentést hozott, de a további években is folyamatosan változtatni kellett az előre eltervezett szakmai és gazdasági programot. Szembe kellett néznünk azzal, hogy szinte minden évben úgy gazdálkodtunk, hogy minimálisan egy havi finanszírozás hiányzott a rendszerből. Az évek végén mindig kaptunk valami konszolidációs csomagot, ami többé kevésbé rendezte az állapotot, de az új alapokra kidolgozott üzleti terveket gyakran módosítani kellett a lehetőségekhez képest.
- Milyen megoldások jöhetnek szóba házon belül a gazdasági helyzet bármilyen mértékű javulása érdekében?

- Két lehetőségünk van, növeljük a bevételeket, azonban ennek korláta a teljesítmény volumen, amit már most is maximálisan kihasználunk. Éppen ezért próbálunk alternatív bevételi forrásokat létrehozni, például olyan sebészeti beavatkozások formájában, amit az egészségbiztosítási pénztár nem finanszíroz, vagy bérletbe adunk ki helyiségeket.
Költségcsökkentés bér és dologi kiadások területén valósulhat meg. Előbbi esetében mérséklés nem jöhet szóba, ilyen körülmények között nehezen realizálható létszámcsökkentés, az egészségügyi dolgozók bére pedig az egyik legrosszabb az unión belül.
A dologi kiadások tekintetében van némi mozgásterünk a közös beszerzésekben, ilyen például a november elején megvalósuló gázközbeszerzés. A gyógyszerek, a szakmai anyagok, a gyógyításhoz felhasznált különböző eszközök területén a beszállító kockázatot vállal az egészségügyi intézmények kiszolgálása közben, ez pedig az árakban is megmutatkozik.
Mindezek alapján látszik, hogy kevés mozgásterünk van arra, hogy a szakma szabályainak megfelelően működjön az intézmény, meg tudjuk tartani a dolgozóinkat és közben fejlesztéseket is végrehajtsunk.
- A nehézségek ellenére vállalta, hogy további öt évig irányítja az intézményt.
- Erre szoktuk mondani a szakmai vezetők körében, hogy aki a mai körülmények között pályázik valamilyen vezető posztra az egészségügy területén, annak papíron kell bizonyítania épelméjűségét, mert erősen megkérdőjelezhető. A pályázatomban megfogalmazott alapcél a kórház öt éves fejlesztési programjára alapul. Az alapminimum, hogy az intézmény működőképes legyen és a területi ellátási kötelezettségeket teljesíteni tudja, azonban jelenleg négy fejlesztési program is zajlik párhuzamosan. A lassan lezáruló sűrgősségi ellátás fejlesztése, a perinatális centrum felújítása; ezeknél nagyobb dimenziót képvisel a kórház szinte valamennyi területét érintő struktúra átalakítási program és az onkológiai centrum létrehozása. 2014 végére ezekkel együtt mintegy 10 milliárd forintos beruházást tudhat maga mögött a kórház.
A cseppet sem csekély feladatunk végrehajtásában nagy erőt ad nekünk, hogy “Az év kórháza” pályázaton az orvosszakmai ellátás kategóriájában a lakossági szavazatok alapján országos első helyezést értünk el. Úgy érezzük, ezért érdemes dolgoznunk.