Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Fidesz megvéd a közműcégektől

2013. január 17. 11:28 // Forrás: MTI
A Fidesz megvédi a fogyasztókat a közműszolgáltatók erőfölényétől - jelentette ki Zsigó Róbert csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, megerősítve, hogy ennek érdekében egy törvényjavaslat-csomaggal készülnek a Fidesz-KDNP februári gyulai frakcióülésére. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A parlament fogyasztóvédelmi bizottságának kormánypárti alelnöke példaként említette, hogy kötelezni akarják a közműcégeket az évi minimum négyszeri mérőóra-leolvasásra, átlátható számlák kiállítására, valamint ügyfélszolgálati irodák működtetésére a nagyobb településeken.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a tájékoztatón azt mondta, a fogyasztóvédelem nagyot változott az elmúlt évtizedekben, mert amióta külföldi kézbe kerültek a magyarországi közműcégek, a családok azt tapasztalják, hogy a profit mindent felülír. A fogyasztók pedig egyenként nem tudják képviselni érdekeiket, ezért erős központi fogyasztóvédelemre van szükség - tette hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.