Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkezdődnek a középiskolai felvételik

2013. január 18. 6:55 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ma kezdődnek a középiskolák központi írásbeli felvételi vizsgái.

Az Oktatási Hivatal közölte: 9. évfolyamra 59 300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek. A 9. évfolyamra írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények száma 475 (az intézmények 45,8 százaléka), a 6 évfolyamos gimnáziumoké 66 (az ilyen tanulmányi területet is meghirdető gimnáziumok 47,5 százaléka), a nyolc évfolyamos gimnáziumok száma 56 (az ilyen tanulmányi területet is meghirdető gimnáziumok 62,2 százaléka).

A tanév rendje szerint a központi írásbeli vizsgákat a nyolcosztályos és a hat évfolyamos gimnáziumokba jelentkezők számára január 18-án, a 9. évfolyamra és a hátrányos helyzetű tanulók Arany János tehetséggondozó programjába jelentkezők számára január 19-én, a pótírásbeli vizsgát a nyolc és a hat évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra, valamint az Arany János tehetséggondozó programba jelentkezők számára január 24-én kell megszervezni.

A nyolcosztályos és a hat évfolyamos gimnáziumok, valamint a 9. évfolyamra történő beiskolázás központi írásbeli vizsgáit a magyar nyelvi és a matematikai kompetenciákat mérő, központilag kiadott, egységes követelményeket tartalmazó feladatlapok alapján, országosan egységes eljárásrend szerint kell megszervezni. A központi írásbeli vizsgához külön-külön feladatlapok készülnek azoknak, akik a nyolc évfolyamos gimnáziumba, a hatosztályos gimnáziumba és a középiskola 9. évfolyamára jelentkeznek.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.