Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Háromszázezres bírság az almádi giminek

2013. január 18. 14:19 // Forrás: MTI
Jogellenes adatkezelés miatt háromszázezer forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a balatonalmádi két tannyelvű gimnáziumra. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium igazgatója tavaly decemberben a fenntartó kérésére annak akart utánajárni - egy bejelentés megalapozottságának tisztázására -, hogy az intézményben valóban folyik-e meg nem engedett politizálás, a tanulókat bujtogatják-e diáktüntetéseken való részvételre - idézte fel a történteket a hatóság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.  Az adatvédelmi hatóság eljárásában azt vizsgálta, hogy az iskola tanárokat és diákokat érintő eljárása jogszerű volt-e. A bírság kiszabásakor a hatóság figyelembe vette egyebek mellett az érintetteknek a gimnázium vezetőségével szembeni kiszolgáltatott helyzetét - közölték.

 A NAIH emlékeztetett decemberi közleményére, amelyben kifejtette: álláspontja szerint a fenntartó és az iskola együttműködésében kellett volna rögzíteni az eljárás és a jogszerű adatkezelés kereteit. A diákok és tanárok ugyanis a meghallgatás előtt nem kaptak tájékoztatást arról, milyen szabályok szerint folytatott eljárás részesei, annak milyen következményei lehetnek, és a nyilatkozataikat tartalmazó jegyzőkönyvek kihez jutnak majd el.  A most hozott határozatban rámutattak, hogy a garanciákat nélkülöző eljárások során a személyes adatok kezelése nem lehet jogszerű, hiszen az érintettek joggyakorlása - beleértve a személyes adataik kezelésével kapcsolatos jogosultságaikat - nem biztosított. 

Mindezek alapján az adatvédelmi hatóság megállapította: a balatonalmádi meghallgatásokon az iskolavezetés az információs önrendelkezési jogról szóló törvény szabályainak megfelelő tájékoztatás nélkül és az érintettek hozzájárulásának hiányában rögzítette a személyes adatokat, így az adatkezelés jogszerűtlen.  A tanulók és a pedagógusok nyilatkozatait eredetileg névvel rögzítették, ezeket a dokumentumokat azonban már megsemmisítették. A hatóság azonban a név nélküli nyilatkozatokat tartalmazó dokumentumok törlését is szükségesnek találta a jogszerű állapot helyreállítása érdekében, ezért a bírság kiszabása mellett erre is kötelezte az intézményt.

December 21-én a két tannyelvű gimnázium tanárai és diákok szülei nyílt levélben kérték az intézmény vezetőjének leváltását Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól. A tanárok azt írták: azért kérik Gránásiné Bácsi Tünde igazgatói kinevezésének visszavonását, mert mint vezető és pedagógus hitelét vesztette, és a kialakult helyzetben a további magas színvonalú eredményes oktatói-nevelői munkát a vezetésével nem látják megvalósíthatónak. A pedagógusok szerint az almádi gimnáziumban az igazgató december 18-án reggel minden előzmény és tájékoztatás nélkül egyenként behívott hét tanárt, és mint írták, az "ötvenes évekre jellemző módon" kihallgatta őket. A nyílt levél szerint a beszélgetésről jegyzőkönyv készült, ezt az iskolatitkár készítette, de a megbízott igazgatóhelyettes is jegyzetelt. A tanárok után 14 végzős diákot hallgattak meg.   

Az igazgató december 20-án azt közölte az MTI-vel, hogy a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ kérésére vizsgálódott a diákok és a tanárok körében a hallgatói tüntetésekkel összefüggésben.   A gimnázium diákjai felháborodásukat kifejezve december 19-én sorfallal fogadták tanáraikat az iskolánál.  Az oktatási államtitkárság akkor azt közölte, tájékozódik a történtekről. Az MSZP és az LMP feljelentést tett az ügyben.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.