– Remekül sikerült kihasználtunk az elmúlt időszakot – szögezte le Németh Gábor, aki az ünnepek között is vezényelt edzést tanítványainak. A gárda aztán az új év első hétvégéjén a németországi Passauban vett részt egy tornán, ahol a második helyet sikerült megszerezni. – A viadalt nem a sportág szabályai szerint játszották, de kiválóan beleillett a felkészülésünkbe és remek csapatépítő programnak bizonyult. Az elmúlt két hétben pedig gőzerővel készültünk a következő bajnokinkra, illetve a további küzdelmekre – tekintett vissza az újonc FCV vezetőedzője.
Németh Gábor (a kép bal oldalán)
Az év első találkozóján az NB I egyik élcsapata, a Gödöllő érkezik a megyeszékhelyre, amely október közepén simán (5:1) verte a mieinket. Az „odavágóval” kapcsolatban a tréner megjegyezte: ekkor nyújtották az idény leggyengébb teljesítményét.
Az alapszakaszból még öt meccse van hátra a bakonyiaknak, akiknek lényegében már csak matematika esélye maradt a felsőházba jutásra is van. Azt Németh Gábor is elismerte, hogy ehhez óriási szerencse szükségeltetne, így fő célként a bennmaradást tűzték ki.
– Az elmúlt fordulók nem úgy alakultak, ahogy terveztük, de innentől csak előre tekintünk és magunkkal foglalkozunk. Nagyon bizakodó vagyok, hiszen jól felkészültünk a Gödöllő ellen is. Ugyanakkor nagyon tiszteljük ellenfelünket, hiszen óriási rutinnal rendelkeznek, így egyáltalán nem ígérkezik egyszerűnek a feladatunk. Mi azonban a bennmaradásért harcolunk, s ebben a helyzetben nem szabad nézni, hogy ki az ellenfél, mindenki ellen maximálisan kell küzdeni. Remélem, hogy ebbéli törekvéseinket látni fogja a közönségünk is – húzta alá a szakember.
Tatai (balra) a Haladás ellen mesterhármassal debütált
Az FCV decemberben – Leitold Tamás és Tatai József személyében – két nagypályás ásszal erősítette meg keretét.
– Két meghatározó játékos érkezett hozzánk. Az a feladatunk, hogy folyamatosan beépítsük őket a csapatba, amit megkönnyít, hogy mindketten maximális odafigyeléssel végzik az edzéseket. Már most is, de főként hosszú távon a csapat hasznára tudnak lenni. Ehhez sokat kell együtt dolgozniuk az alakulattal, az azonban előnyt jelentett számukra a beilleszkedésnél, hogy ismerősök közé érkeztek. A tudásuk pedig arra predesztinálja őket, hogy húzóemberekké váljanak.
Futsal NB I, 17. forduló:
Január 21. (hétfő) 18:30
1. Futsal Club Veszprém–Gödöllői Bikák
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok