Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az elszegényedés ellen emelt szót Bajnai

2013. január 18. 20:15
Lakossági fórumot tartott pénteken az Együtt 2014 választási mozgalom Veszprémben. Az esemény vendégei Bajnai Gordon, a Haza és Haladás egyesület elnöke, valamint Kónya Péter a Szolidaritás mozgalom vezetője voltak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Völgyikút Házban rendezett esemény előtti sajtótájékoztatón Kónya Péter elmondta, a Veszprém az egyik legerősebb bázisa a szolidaritásnak, az itteni tagok rendkívül aktívak. Hozzátette, még csak civilben tevékenykednek, de remélhetőleg 2014-től már politikusként láthatjuk újra őket.


Kónya Péter (Szolidaritás)

Bajnai Gordon közölte, a legtöbb felmérés szerint a magyar választópolgárok nagyjából 80 százaléka úgy véli, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Hangsúlyozta, az ország problémáit nem valamiféle balsors, hanem a rossz kormányzás okozza. A volt miniszterelnök kiemelte, a minimálbér csökkenéséről szóló híresztelések hazugságok. A Fidesz hatalomra kerülése előtt 98 ezer forintból 75 ezer, ma pedig már csak 64 ezer forint marad az emberek zsebeiben. Bajnai Gordon kijelentette, itt az ideje felszólítani a kormányt, hogy állítsa meg azt a politikát, ami elszegényíti az országot. Hozzátette, szükség lenne a munkanélküli segély 3 hónapról kilenc hónapra történő visszaemelésére, a vállalkozók terheinek csökkentésére, és a csakis a leggazdagabbaknak kedvező egykulcsos adó eltörlésére.


Bajnai Gordon (Haza és Haladás)

A Haza és Haladás egyesület elnöke elmondta, az Együtt 2014-nek a bizonytalanokat kell megnyernie. 2010-ben a választók a változás mellett tették le a voksukat, ám csalódniuk kellett. Elhangzott, garanciát kell arra adni, hogy nem térnek vissza a 2010 előtti idők. Ezért az együttműködésbe csakis olyanokat vesznek be, akik beleegyeznek azokba a döntésekbe, amelyek kiszabadítják a magyar politikát a korrupcióból, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, és érdemben segítik a határon túl élő magyarokat. Bajnai Gordon közölte, szakszerű kormányzásra van szükség, amely helyreállítja a politika becsületét.

A fórumon a volt miniszterelnök az előbbi témákon kívül kitért a választás megnyerésének fontosságára. Sorsfordítónak nevezte a 2014-et, amikor is nem csak a mostani, hanem a jövő generáció sorsa is eldől majd. Hangsúlyozta, itt már nem az lesz a kérdés, hogy baloldal legyőzi-e a jobboldalt, hanem az, hogy a jövőben Magyarország normális, vagy egy abnormális országgá válik-e.

Bajnai Gordon elmondta, a legfőbb gond az, hogy elvesztek a közös célok. Közölte, 10 éve még tudtunk hogy demokráciát akarunk, tudtuk hogy a nyugathoz akarunk tartozni, és volt szolidaritás. Hozzátette, ez a 2000-es években elveszett. Kiemelte, ezekben a kérdésekben kell megegyezni, hogy érdemi kormányzás valósulhasson meg.

Kónya Péter a Szolidaritás mozgalom elnöke hangsúlyozta, a kormány többször is felrúgta a társadalmi szerződést. A vezetők már több mint húsz éve nem veszik figyelembe azt, hogy őket a nép szolgálatára választották meg. 2014-ben ezt kell kijavítani, tette hozzá Kónya Péter. A Szolidaritás elnöke elmondta, az ország különböző csoportjait az „oszd meg és uralkodj” elven egymás ellen fordította a kormány. Elhangzott, ha 2014-ben a Fidesz újra győz, akkor felhatalmazzák minden rosszra amit elkövetett, és amit elkövet a jövőben.

A lakossági fórumot kérdések zárták. Itt mind Bajnai Gordon és Kónya Péter cáfolta azt az híresztelést, miszerint az Együtt 2014 mozgalom több párttá alakul át. Kiemelték, az október 23-i együttműködést nem viszik szét.

Itt esett szó az alkotmányosság helyreállításáról, melyet a mozgalom tagjai a nulladik lépésnek tartják, aminek minden más döntést meg kell előznie.

Kónya Péter a médiafelületekre vonatkozó kérdésnél kifejtette, a kormány médiatúlsúlya miatt a Szolidaritás aktivistái még többet dolgoznak, sőt az amerikai elnökválasztás mintájára házról házra járnak majd a kampányidőszakban.

A Jobbik nem kér Bajnaiból

A fórumra érkezőket a veszprémi Jobbik tagjai és szimpatizánsai várták a rendezvény színhelye előtt. Itt Kovács Rajmund, a párt veszprémi elnöke közölte a sajtóval, hogy Bajnai Gordon folytatta a Gyurcsány kormány megszorító intézkedéseit. Kifejtette, eltörölték a 13. havi illetményeket és a 13. havi nyugdíjat is, csökkentették a gyes-t és a gyed-et, valamint növelték az áfát. A Jobbik veszprémi elnöke kiemelte, Bajnai korábban és most is a nagytőke oldalán áll, ezért van az elképzeléseik között a minimálbér harmadával történő csökkentése. Kovács Rajmund kijelentette, a volt miniszterelnök ugyanúgy a szerves része az elmúlt 23 évnek, mint Orbán Viktor, ugyanannak a ’89-es politikai garnitúrának a tagjai. A Jobbik fekete arcos képekkel hívta fel a figyelmet azokra a libatenyésztőkre, akiknek az öngyilkosságával összefüggésbe hozható a Haza és Haladás elnökének tevékenysége.


Kovács Rajmund (Jobbik)

Elhangzott, Bajnai pártja már egyszer leszerepelt, és nem szabad hagyni nekik, hogy visszatérjenek és tönkretegyék az országot. Kovács Rajmund bírálta a Fidesz-KDNP kormányt, amely nem számoltatta el a szocialista minisztereket. Elmondta, nem is lepődik meg azon, hogy a kormánypárt nem jött el tiltakozni Bajnaiék ellen, hiszen nemrég még egy színpadon álltak Budapesten. A Jobbik ellen képes a jobb és a baloldal összefogni, de a magyar emberekért, Magyarországért már nem, jelentette ki Kovács Rajmund. 

Horák János
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.