Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ritkulnak a járatok

2013. január 18. 22:33
Azt beszéli már az egész város… című sorozatunkban most annak jártunk utána, igaz-e, hogy február 1-jétől kevesebb helyi járatos busz közlekedik Veszprémben? Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A közgyűlés decemberben fogadta el a helyi menetrend szerinti közösségi közlekedés ellátására irányuló közszolgáltatási szerződést, amely tartalmazta a Balaton Volán Zrt. 2013. évre javasolt helyi járati menetrendváltozását is. Ennek értelmében február 1-től több vonalon módosított útvonalon közlekednek a buszok, illetve kevesebb járatot indítanak, ami főként a hétvégéket érinti majd.

Néhány főbb változás. Az 5. sz. vonal nem érinti az Árpád u. és a Szikra utcai megállókat. A járatok a Csalogány utcán át közlekednek a Tüzér utcai végállomásig. Új megállóhelyet alakítanak ki a Csalogány és a Papod utca sarkán. Az 1. sz. vonal az autóbusz-állomásig közlekedik az eddigi Megyeház téri végállomás helyett.

Ezen kívül hétközben a csúcsforgalmi időszakban azúgynevezett iskolás járatok közlekedésének részbeni (3, 4, és 6. sz. vonalakon) megszüntetésére tett javaslatot a volán.

Jelentős menetrendi változásokat tapasztalhatunk a jövő hónap elejétől a hétvégék tekintetében. Jelenleg a főbb vonalakon (1, 2, 3, 4, 5, 7) a járatok 30 perces periódusban közlekednek szabadnapon délelőtt, illetve munkaszüneti napon délután. A menetrend tervezetben a 4, és 7. sz. vonal járatainak kivételével a periódusidőt 60 percre növekszik. Az elfogadott előterjesztésében olvasható, “a lakótelepeket érintő járatok menetrendjének összehangolásával szabad- és munkaszüneti napokon is biztosítható a félórás eljutási lehetőség.”

A tervezett járatleállításokkal éves szinten a menetrendi kilométerben 6,5 %-os csökkenés érhető el. A teljesítmény megtakarításon túl a helyi járati közlekedés biztosításához kevesebb autóbuszra lesz szükség, amely további költségmegtakarítást eredményez - indokolta a mósodítást a Balaton Volán Zrt.

A február 1-jétől életbe lépő változások itt olvashatók részletesen.

Veszprém városban 2013. január 1-től érvényes helyi járati viteldíjak, illetve pótdíjak az alábbiak szerint változtak.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.