Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarország ma nem kér a gyűlöletkeltésből!

2013. január 20. 15:51 // Forrás: MTI
Magyarország ma nem kér sem a gyűlöletkeltésből, sem a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából, sem pedig a minimálbér csökkentéséből - közölte a Fidesz-frakció vasárnap. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A nagyobbik kormányzó párt képviselőcsoportja azután adott ki közleményt, hogy az MSZP bejelentette: Magyarország ma elnevezéssel kampányt kezdenek. Winkfein Csaba elnökségi tagja azt mondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett.
A Fidesz-frakció szerint a szocialisták semmit nem tanultak a 2010-es bukásukból, kezdeményezésük pedig gyűlöletkampány és az MSZP kudarca.Úgy látják, a szocialisták "mocskolódással tapétázzák ki az országot". Ez ma a Magyar Szocialista Párt; rombolás és uszítás - írták.

Véleményük szerint az óriásplakátokon mocskolódás helyett a bocsánatkérésnek lenne helye azért, hogy eladósították, kifosztották, megnyomorították az országot. "Az MSZP azonban egyre csak süllyed Ron Werber (izraeli-amerikai kampányszakember) gyűlölettel teli világába, egy olyan világba, ahol az utcákon, a plakátokon csak uszítás és hergelés van. Magyarország nem akar soha többé velük süllyedni, nem kér ebből" - írták. A Fidesz azt hangoztatta: békét, nyugalmat, biztonságot és egy erős országot akarnak. Azt írták: "Gyűlölködés helyett a magyar családok, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők, a hazai vállalkozások kezét fogva kimászunk abból a gödörből, amit a baloldal ásott."

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.