Egy internetes oldalon magyar kultúra napjának célja a következőképpen van megfogalmazva:
„Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.”
Ez valóban nemes cél, de egy fontos dolog még hiányzik ebből a definícióból. Ez pedig a jelen kultúrája.
Természetesen fontos foglalkozni a múlttal, ismerni a gyökereinket, tudni honnét jöttünk. Azonban ez nem elég.
A kultúra segít meghatározni, hogy kik vagyunk, és kikhez tartozunk. Ha külföldön magyarral találkozunk, több mint valószínű, hogy nemcsak a nyelv lesz, ami összeköt minket, hanem biztosan találunk egyéb témákat is.
A kultúra emellett egy adott közösség valóságértelmezése, a gondolkodásmódjának tárgyakba és viselkedési módokba való leképezése. A világ problémák tömkelegével szembesít, a kultúra pedig igyekszik ezekre a problémákra választ adni.
A világ változik, így ha a kultúra élni akar, akkor neki is változnia kell. Ha őseink tudását változatlanul őrizzük, egy idő után azt vesszük észre, hogy a kultúra nem tud megfelelő megoldásokat adni a felmerülő problémákra. Rossz válaszokat ad, így lassan az emberek más értékrendek felé fordulnak.
Ezt egyedül úgy előzhetjük meg, hogy a kultúrát nemcsak karbantartjuk, hanem építjük is.
Az információ korában ez pedig közel sem lehetetlen feladat.
Vége annak a korszaknak, amikor az ember kizárólag valakin keresztül tudta gondolatait a nagyközönség elé tárni. Az alkotóknak már nem kell valamelyik pénzes figuránál kuncsorognia némi megjelenési felületért. Az interneten megszólíthatja közvetlenül a közönséget. Aztán ha összegyűlt egy közönség, már viszonylag nagy biztonsággal lehet könyvet vagy albumot kiadni, kiállítást vagy felolvasó estet rendezni.
Ezért aki úgy érzi, hogy tud hozzáadni a magyar kultúrához, az ne tétovázzon!
Elő a hangszereket, a szövegszerkesztőket, az ecseteket, a varrókészleteket, vagy amit csak szeretnének!
Tegyük még szebbé és erősebbé a magyar kultúrát azzal, hogy hozzáadjuk a magunk részét!
Ha valaki viszont kételkedne ezen kijelentések létjogosultságában, annak zárásként álljon itt Kölcsey híres költeménye a Huszt. Érdemes ismerni, érdemes rajta elgondolkodni. Főleg a vers második felén.
„Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”
