Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rekord látogatottságot ért el tavaly a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

2013. január 22. 13:50 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kopek Annamária, a nemzeti park igazgatósága osztályvezetője kedden az MTI-nek elmondta: tavaly 332 ezer fizető vendég kereste fel a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyeit, ez az előző évhez képest 16 százalékkal több. Hozzátette: ha a statisztikákból kiveszik a tavaly megnyitott Pannon Csillagda eredményeit, a látogatói létszám növekedése akkor is hat százalékos.

Az elmúlt év legnagyobb turisztikai attrakciója a bakonybéli Pannon Csillagda volt, ugyanakkor sokat lendített a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ismertségén, hogy a Bakony-Balaton Geopark felvételt nyert a geoparkok nemzetközi hálózatába - magyarázta Kopek Annamária. Véleménye szerint a sikeres év annak is köszönhető, hogy a nemzeti park több bemutatóhelye interaktív, emellett a térségben működő turisztikai szervezetekkel jó
kapcsolatokat ápolnak.

Tavaly év végén nyert el a nemzeti park igazgatóság a Tapolcai-tavasbarlang fejlesztéséhez csaknem 300 millió forintot; a munkálatok idén megkezdődnek, de a barlang nyitva lesz a látogatók előtt - fűzte hozzá Kopek Annamária. A tapolcai látogatóközpontot 2014-ben nyitják meg a nagyközönség előtt. Kopek Annamária beszélt arról is, hogy megújul a nemzeti park arculata; az új logóról a park honlapján és egy közösségi oldalon lehet szavazni.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.