Csík Rékával beszélgettem, aki a Kodolányi János Főiskola hallgatójaként három hónapot töltött Észak-Írországban.
- Miért döntöttél úgy, hogy belekóstolsz a belfasti életbe?
- Az az igazság, hogy nem az én döntésem volt, hogy Belfastban töltsem a szakmai gyakorlatomat... Másodéves kommunikáció szakos hallgató voltam Székesfehérváron, a Kodolányi János Főiskolán, amikor a Belfast Metropolitan College (BMC) felvette a kapcsolatot a főiskola vezetésével. Náluk akkor indult "média szakos" osztály, és a képzés színvonalát szerették volna emelni.
Belfast City Hall óriáskerékkel
A BMC a képzést tekintve nagyjából olyan szinten van, mint nálunk itthon a felsőfokú szakképzést nyújtó iskolák - több, mint egy érettségi, de kevesebb, mint egy főiskolai/egyetemi diploma. A különbség "csak" annyi, hogy kint valóban jól el lehet helyezkedni ezzel a végzettséggel is, illetve maga az intézmény is megfelel egy magyar főiskolának (infrastrukturális szempontból és hallgatói létszám tekintetében egyaránt).
Nyári szünet volt, de néhányan lehetőséget kaptunk arra, hogy a Vörösmarty Rádióban belekóstoljunk a mindennapi szerkesztőségi munkába. Virágh Ildikó főszerkesztő asszonyt értesítették, hogy a belfasti küldöttség néhány órán belül szeretné megtekinteni a rádiót. Mivel már bizonyítottam rátermettségemet és megbízhatóságomat, illetve tudtam angolul, a tanárnő engem kért meg, hogy fordítsak, illetve mutassam be a rádiót a vendégeknek. A BMC tanárai annyira jól érezték magukat, hogy szerették volna szorosabbra fűzni a két intézmény kapcsolatát. Néhány nappal később főszerkesztő asszony felhívott, hogy szeretnék, ha Belfastban tölteném a szakmai gyakorlatomat. Szerencsém volt, mert még éppen be tudtam adni a pályázatomat az Erasmus szakmai gyakorlatos részére, amit végül pozitívan bíráltak el, így augusztus végén már repülhettem Észak-Írországba.
Hotel Europa - a legtöbbet bombázott hotel
- Mi okozta a legnagyobb nehézséget, miután megérkeztél?
- Először a megérkezés... Későn indult a gépem Ferihegyről, Londonban nem értem el a csatlakozást, így kénytelen voltam a reptéren tölteni az éjszakát. Másnap délelőtt elég nyúzottan szálltam le Belfastban, vendéglátóim kissé aggódtak is miattam. Sajnos az ösztöndíjamat sem utalták át időben, így az első két hét elég húzós volt... nagyon meglepett, hogy az erkölcsi támaszon kívül anyagi segítséget is kaptam odakint. Rengetegett jelentett számomra, hogy ennyire pozitívan állnak hozzám és bíznak bennem. Így könnyen ment a beilleszkedés is, egyedül a gyors beszédhez kellett hozzászoknom.
- Milyenek az ottani emberek? Gondolok itt a közvetlen élményekre, hogyan fogadtak téged - illetve általánosságban, milyen az észak-ír mentalitás?
- A legfontosabb életfilozófia a "No worries." Mindenki ezt mondja, és akikkel én találkoztam, mind így is állnak hozzá. "Nem kell aggódni, nincs semmi baj." "Minden megy a maga útján." "Ha van valami probléma, meg kell oldani, nem idegeskedni miatta."
Giant's Causeway
Nagyon jó hatással voltak rám a kinti élmények, ennek az életfilozófiának köszönhetően én is sokat lazultam, nem görcsöltem annyit, mint előtte, és még inkább észre tudtam venni az élet apró szépségeit. Emiatt (is) alig volt honvágyam - persze, hiányzott a család, a párom, meg a barátok, de szinte minden nap beszéltem valakivel (Skype, Gtalk stb.), így nem vált elviselhetetlenné ez az érzés.
Az angolok udvariassága Észak-Írországban is megfigyelhető - ugyanakkor tőled is elvárják ugyanezt. Mivel Belfast elég multikulti hely, türelmesek és toleránsak a külföldiekkel. Persze, ebben van némi önzés is. Az ottaniak ugyanis felismerték, hogy a turizmusban nagy pénz van, és ezt igyekeznek a lehető legjobban kiaknázni.
Akikkel mindennapi kapcsolatban voltam mind próbáltak a kedvemben járni - a tanárok sokat beszélgettek velem mindenféle témában, az osztálytársaim megmutatták a kedvenc helyüket, ha volt valami érdekes program a városban, azt együtt néztük meg. Vendéglátóimnak köszönhetően pedig beutazhattam Észak-Írország keleti felét - a legészakibb ponttól egészen a legdélebbiig. Csodás volt, természeti és emberi szempontból is, hiszen a gyöngyörű tájak mellett kísérőim hagyták, hogy megismerjem őket, bepillanthassak a kultúrájukba.
Belfast Castle, kert macskával
- Pontosan mit csináltál a kint töltött félévben?
- Bejártam ugyanazokra az órákra, mint a médiás osztály tagjai, előadásokat tartottam nekik több témában (Magyarország, a Kodolányi, magyar média és -szabályozás), részt vettem a különböző gyakorlatokon, meglátogattam több helyi rádiót illetve a BBC belfasti stúdióját, és ahogy már említettem, ismerkedtem a kultúrával, az emberekkel.
- Hogy tudtad ezt összeegyeztetni az itthoni tanulmányaiddal?
- A decemberi vizsgaidőszak kezdete előtt haza kellett jönnöm, mivel kint nem volt olyan tantárgy, amit itthon beszámítottak volna. Minden arra a félévre előírt tárgyból le kellett vizsgáznom, de mivel minden tanárnak megírtam e-mailben távolmaradásom okát, senki nem csinált belőle problémát. A gyakorlati tárgyakat beadandóval váltottam ki, illetve az utolsó órákon kellett megoldanom néhány feladatot.
Emberi dominó rekordkísérlet, forgatás
- Az elmúlt hetekben újra felszínre tört a hosszú évekig szünetelő konfliktus a brit-barát protestánsok és az autonómia-párti katolikusok között. Te akkoriban tapasztaltál valamit ebből a társadalmi feszültségből?
- Igen, én is olvastam, és nagyon sajnálom, hogy megint ez van... Amikor kint voltam, azt vettem észre, hogy két témát nagyon kerül mindenki: a politikát és a vallást. Az egyik mentorom, egy ott tanító tanárnő finoman utalt rá, hogy ezt a két témát mindenképp kerüljem el, ha bárkivel beszélgetek. Egy másik tanár, akivel szintén jó kapcsolatot alakítottam ki, elmesélte, hogy ez a mostani béke igencsak friss, és még tíz évvel korábban is féltek az utcára menni sötétedés után. Ráadásul emellett igen törékeny, és próbálnak rá vigyázni, amennyire csak lehet.
Dunluce Castle
Nagyon remélem, hogy sikerül lecsillapítani a kedélyeket - azon a szigeten annyi csoda van, annyi szépség, sajnálnám, ha a társadalmi feszültség elriasztaná tőlük az embereket.
