Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb segítség a kormánytól

2013. január 22. 22:13 // Forrás: MTI
A Tudásod a jövőd elnevezésű programmal újabb kézzelfogható segítséget kapnak a kormánytól a nehéz helyzetben lévők ahhoz, hogy előrébb lépjenek, egyről a kettőre jussanak - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kocsis Máté közleményében kiemelte: Magyarország eddigi legnagyobb felnőttképzési programjának köszönhetően százezer ember képezheti tovább magát és növelheti munkaerő-piaci esélyeit, állami támogatással. A lehetőséggel minden 18 év feletti állampolgár élhet, különösen a munkanélküliek, a kismamák, a legszegényebb környezetben élők és a 45 év felettiek.

A Fidesz-kormány egyénenként 90 ezer forintos keretösszeggel támogatja a tanfolyamokat - tette hozzá a kommunikációs igazgató, aki úgy fogalmazott: "A Tudásod a jövőd program példa nélküli lehetőség mindazok számára, akiket korábban az út szélén hagytak".

Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy újabb 17 képző intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata keddtől. Így a most megjelenő új képzésekkel együtt már csaknem tízezer ember számára nyílik lehetőség a tanulásra - közölte.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.