Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Huszonöt évünk maradt

2013. január 23. 19:39
Kritikát fogalmazott meg a kormánnyal és az önkormányzattal szemben a Lehet Más a Politika az új hulladékkezelési törvény kapcsán. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Szilágyi László, az LMP országgyűlési képviselője veszprémi sajtótájékoztatóján elmondta, a Fidesz jelentősen megemelte a termékdíjakat, ám a befolyt összeget nem a környezetvédelemre fordította, az eltűnt a költségvetésben. Eközben nem tudta teljesíteni az Európai Unió által elvárt arányszámokat sem: a kibocsátott csomagolásoknak nem hatvan, mindössze 45 százalékát tudta visszagyűjteni és újrahasznosítani. A képviselő szerint ezért az unió büntetni fog, nagyobb baj azonban, hogy a nem szelektíven gyűjtött hulladékot válogatás nélkül öntik a gyűjtőhelyekre, ami elvesztegetett nyersanyagot és energiát jelent. Szilágyi szerint ennél a korábbi, önszabályozáson alapuló, gazdasági szereplők által létrehozott szervezet is jobban látta el a feladatát.

A Fidesz lényegében visszahozta a kezdeti programgazdai rendszert – vázolta véleményét a képviselő –, most is csak néhány szereplő fér hozzá a termékdíj forintokhoz, - és rajtuk múlik, hogy a piacon ki marad talpon és ki nem. Komoly probléma, hogy az önkormányzatok csak önkormányzati többségi tulajdonban lévő cégekkel szerződhetnek, ez azonban a települések több mint felénél nem oldható meg.


Szilágyi László és Gerstmár Ferenc

A hulladékkezelési törvény változása kapcsán tapasztalható veszprémi sajátosságokról Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati képviselője beszélt. Elmondta, hogy a kormány mindig is mostoha módon bánt a környezetvédelemmel, a termékdíj-szabályozás átírásával azonban átláthatatlan helyzetet teremtett. Kiemelte továbbá, hogy 2014-től miniszteri rendelettel határozzák meg a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjakat, idén pedig a tavalyi bázisárhoz képest 4,2 százalékos drágulást tettek lehetővé – amit a „VKSZ” Zrt maximálisan ki is használt, többek között a királyszentistváni hulladékkezelési központ okozta pluszköltségekre hivatkozva.

Az LMP veszprémi csoportja szerint a királyszentistváni hulladéklerakó mindössze huszonöt évvel hosszabbította meg a veszprémi önkormányzat idejét, hogy végleges megoldást találjon a helyben keletkező hulladék minél nagyobb arányú felhasználására. Ehhez elengedhetetlen egy városi hulladékcsökkentési terv kidolgozása, szemléletformáló kampányok megvalósítása, a házhoz menő szelektív gyűjtés kialakítása, az egész városra kiterjedő komposztálási program elindítása és a megtermelt hulladék mennyiségével arányos díjszabás kialakítása.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.