Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szót emeltek a gyűlöletkampány ellen

2013. január 24. 15:53
Gyűlöletkampányt indított az MSZP – utaltak a szocialisták Magyarország ma című plakátkampányára a Fidesz Veszprém megyei politikusai csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Dr. Kovács Zoltán szerint az elmúlt két szocialista kormány tönkretette és eladósította az országot, ezért a gyűlöletkampány helyett inkább bocsánatkérő plakátokat kellene kihelyeznie. A Fidesz megyei politikusai békét és nyugalmat szeretnének.


Ezekkel a plakátokkal kampányol az MSZP (Fotó: Népszava)

Dr. Navracsics Tibor elmondta: a szocialistáktól megszokhattuk, hogy olyasmivel vádolják a politikai ellenfeleiket, amiket ők maguk követtek el. 2006-ban Magyarország világrekorder volt a költségvetési hiány tekintetében, és 2007-ben is Európai sereghajtók voltunk. Ma Magyarország az Unión belül az egyik legstabilabb gazdaságot tudja felmutatni. Az a párt vádolja a Fideszt a tandíj bevezetésével, aki eddig kétszer próbálkozott vele: 1998-ban egy választási vereség, 2008-ban pedig egy népszavazás akadályozta meg. A Fidesz éppen azt az utat keresi, hogyan lehet a felsőoktatás bővülő finanszírozását tandíj bevezetése nélkül biztosítani.

Tudjuk, hogy Magyarországon az MSZP honosította meg a gyűlöletpolitikát – fogalmazott a képviselő -, és nem tanultak ennek kudarcából sem. Navracsics Tibor külön megkérte Mesterházy Attilát, hogy Veszprémben ne folytasson gyűlöletkampányt. „Ez a város – ami őt is felnevelte – egy békés, jól gazdálkodó város, nem szeretnénk, ha az MSZP gyűlöletkampánya felborítani az itt élők mindennapi életét.”

Dr. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke élesen kritizálta a szocialista plakátkampányt. Ha a gazdaság olyan rossz helyzetben lenne, mint amilyennek az ellenzék lefesti, akkor a kormány nem tudta volna átvállalni az önkormányzatok adósságállományát, nem tudott volna segítő kezet nyújtani a adósságspirálba került hiteleseknek.


dr. Kovács Zoltán, dr. Áldozó Tamás, dr. Lasztovicza Jenő, dr. Navracsics Tibor

Dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere a helyi közösségek szempontjából vázolta fel véleményét. Elmondta, hogy Pápán nehéz kérdésekben is sikerült felelős, közös munkát kialakítani az ellenzékkel. Arra kérte a Magyar Szocialista Pártot, hogy ne mérgezzék meg a jól működő helyi közösségeket uszítással, hangulatkeltéssel.  

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.