Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

DK - Elfogadták a pártprogramot

2013. január 26. 22:04 // Forrás: MTI
Elfogadta a párt programját a Demokratikus Koalíció (DK) kongresszusa szombaton Budapesten. A csaknem 1700 jelenlévő párttag és támogató a döntést egy ellenszavazat mellett hozta meg. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A program a 2010-es választás előtti alkotmányos rend helyreállítását szorgalmazza, és úgy foglal állást, hogy ebben a Fidesznek nem lehet szerepe, mert felelős a lerombolásáért. Egy új alkotmány megalkotását viszont csak a kormányváltás utáni ellenzékkel, így akár a Fidesszel közösen tartja lehetségesnek a Demokratikus Koalíció, amely megerősítő népszavazást is rendezne.


Gyurcsány Ferenc

A DK menetrendet sürget az euró bevezetésére, a különadók eltörlésére és a bankadó csökkentésére. Szakítana az államosításokkal, azzal, hogy a minimálbért a kormány állapítja meg, és versenybarát, az inflációt leszorító politikát tart szükségesnek. A párt a személyi jövedelemadó és a társasági adó alapkulcsát 16 és 20 között határozná meg, ezt egészítené ki egy adómentes jövedelemrész vagy az adójóváírás újbóli bevezetése, illetve egy második, az alapkulcs másfél-kétszeresére rúgó szja-kulcs az átlagkereset kétszeresét meghaladó jövedelemnél. A gyermekvállalást minden családot elérő juttatásokkal - például a növekvő családi pótlékkal - támogatnák, a gyermekek után járó adókedvezményt viszont megszüntetnék. A program egységes ingatlanadót tart szükségesnek a nagyobb értékű ingatlanokra, a kisebbek után pedig helyi adó beszedését. A nagyobb örökségekre visszahozná az öröklési illetéket. Az oktatási fejezet óvodaépítési programot, a pedagógusbérek fokozatos emelését és a kötelező hit- és erkölcstanoktatás megszüntetését ígéri, és visszaállítaná a 18 éves korig tartó tankötelezettséget. A felsőoktatásban semmissé nyilvánítaná a hallgatói szerződéseket, és ösztöndíjrendszerrel párosuló tandíj-kötelezettséget vezetne be.Az ellenzéki párt szerint elengedhetetlen, hogy az egészségügyi ellátást igénybe vevők valamilyen formában hozzájáruljanak a költségekhez - mert ez teremthet forrást a béremelésre -, a gyógyszerárakat viszont csökkentené. A program lehetővé tenné továbbá az 1989 előtti ügynökakták szabályozott nyilvánosságra hozását, és szorgalmazza a vatikáni megállapodás felülvizsgálatát, akár felmondását.


Fotók: MTI

    A javaslat elfogadásáról a jelenlévők ezúttal vita nélkül határoztak, a párttagok az elmúlt hetekben választókerületi vitákban, illetve regionális és szakmai konferenciákon véleményezhették a dokumentumot, módosító javaslataikat az elnökség bírálta el.  A kongresszus délután zárt ülésen hallgatja meg a párttestületek beszámolóit, majd az alapszabály és az etikai szabályzat módosításáról dönt. Így a jövőben a pártvezetés helyett a választókerületi elnökség dönthet majd a tagfelvételi kérelmekről. Az Európai Magyarországot! Demokráciát, biztonságot, fejlődést! című, hatvanoldalas dokumentum a DK honlapján olvasható.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.