Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kerékpárosbarát város lett Veszprém

2013. január 28. 11:47
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős tárcája tavaly hatodik alkalommal hirdette meg a „Kerékpárosbarát Település” pályázatot, amely elismerést Veszprém első alkalommal kapott meg. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Hétfői sajtótájékoztatóján Brányi Mária alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az idei díjazott városok közül Veszprém volt az egyetlen, amely nem sík terepen fekszik – az elismerést még Győr, Békéscsaba és Hódmezővásárhely érdemelte ki.


Brányi Mária

Veszprém sikerét az elmúlt években kialakított kerékpárút-hálózat alapozta meg, beleértve a városon kívül, Balatonalmádi, Kádárta felé létrehozott szakaszokat és a belvárosi utakat egyaránt, amely így összesen 12 kilométer hosszú nyomvonalat jelent. Az alpolgármester hozzátette: a közeljövőben ez a szám tovább emelkedik majd, hiszen már javában zajlik a Nemesvámost a megyeszékhellyel összekötő szakasz építése, és tervezik a nyitást a Bakony, pontosabban Márkó és Bánd felé is. A kerékpárutak mellett Veszprémben számos más, kerékpárosok számára is ajánlott útszakasz létezik, például a Séd-völgyben. Brányi Mária elmondta, a kerékpáros közlekedés olcsó, környezetbarát, elősegíti az egészséges életmódot, és segít kialakítani egy boldog, kiegyensúlyozott életet.


Leflerné Kállai Erika

Szintén díjazták a Ringató Körzeti Óvoda Kuckó Tagóvodáját, ami már harmadszor ért el sikert a kerékpárosbarát munkahely kategóriában. Leflerné Kállai Erika elmondta, az intézményben különösen fontosnak tartják a környezetbarát nevelést, a zöld szemléletet, hogy már egészen fiatal korban megtanítsák és megszerettessék a gyerekekkel a kerékpározást. Hozzátette: a következő évben ismét megpályázzák majd az elismerést, és ennek érdekében további kerékpáros programokat, kisebb túrákat szerveznek.


Bárány Lajos

Első helyezést ért el a kerékpárosbarát munkahely kategóriában a Blautech Humán- és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. A cég képviseletében Bárány Lajos irodavezető elmondta, hogy a kerékpáros közlekedés az egyszerűbb és kevesebb helyet elfoglaló parkolás, az egészséges életmód és a környezetvédelem szempontjából is lényeges, általa nemcsak a káros kibocsátás, de a zajártalom is csökken. A cég dolgozói körül egyre többen választják ezt a lehetőséget, és a cég vezetői is igyekeznek példát mutatni.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.