Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

DK: hivatalból mentesüljenek büntetésük alól a hajléktalanok!

2013. január 29. 14:01 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy hivatalból mentesüljenek büntetésük alól a korábban közterületen lakás miatt megbírságolt hajléktalanok.

 Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke és országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a rendelkezést, amely a krízishelyzetben utcára került embereket sújtotta. Most kárpótlást szeretnének a jogszabály miatt kárt szenvedetteknek - jelezte.Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte a főváros azon jelenlegi gyakorlatát, amellyel az aluljárókban építési területeket jelölnek ki szerinte valóltanul azért, hogy a szabad falfelületek mellé ne telepedhessenek le a hajléktalanok. Varju László kiemelte, ez a megoldás nem jelenti a probléma valódi rendezését, helyette a melegedők és a szállók számát kellene növelni. A társadalomnak felelősséget kell vállalnia azokért, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe és váltak hajléktalanná - mondta. 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.