Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újdonság a járási hivatalok tevékenységében

2013. január 31. 19:32
A lakosságot érintő fontos változásokról tartottak sajtótájékoztatót a járási hivatal vezetői és dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A politikus elmondta, 2013 októberétől a lakosság már remélhetőleg a kormányablakoknál intézheti mindennapi hivatalos ügyeit. Egyik hatalmas előnye ennek a rendszernek, hogy olyan hálózata lesz, amely lehetővé teszi, hogy az állampolgárok ne csak lakhelyükön, hanem az országban bárhol beadhassák a kérelmeiket. Továbbá egy helyre kerül az összes okmányiroda, ez még jobban meggyorsítja majd az ügyintézést. Veszprémben a Rosos-kúria ad majd helyet a hivataloknak. – fejtette ki dr. Kovács Zoltán.


dr. Bita József, dr. Kovács Zoltán, Dencs Tibor, Wolf Zsuzsanna

Dr. Bita József, a hivatal vezetője elmondta, az indulási tapasztalatok bíztatók. Hozzátette, az ügyfélfogadás hatékonyan működik, úgy tűnik, az iroda munkatársainak száma jelenleg optimális.

Wolf Zsuzsanna, a hivatal okmányirodájának vezetője hangsúlyozta, az ügyfélfogadás ezentúl reggel nyolctól este nyolcig zajlik majd. Kijelentette, az elnyújtott nyitva tartás miatt remélhetőleg rövidebb sorok várják majd az ügyeiket intézni próbáló állampolgárokat. Az okmányiroda vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy indulás előtt érdemes telefonon az ügyféltájékoztató kollégákat felhívni és megérdeklődni, hogy mennyien várnak éppen a hivatalban. Hozzátette, délután általában kevesebb ember próbál ügyeket intézni, szóval érdemes inkább akkor felkeresni az okmányirodát.

Dencs Tibor, a járás Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának vezetője elmondta, az ő feladatkörük azoknak az építési ügyeknek az intézése lesz, ahol összeférhetetlenség áll fenn, vagy kiemelt beruházásról van szó. Elhangzott, az általános engedélyeket továbbra is a jegyző adja ki. A hivatal feladata az építkezések megfelelő kivitelezésének ellenőrzése, és az örökségvédelem is. Ez utóbbi funkció eddig régiós szinten működött.

Horák János
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.