Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Papp Károly lehet az új országos rendőrfőkapitány

2013. február 1. 18:05 // Forrás: MTI

Ellenszavazat nélkül, a jobbikos képviselők tartózkodása mellett támogatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága Papp Károly rendőr vezérőrnagy kinevezését országos rendőrfőkapitánnyá.

A pénteki bizottsági ülésen valamennyi párt képviselői elismerték, hogy Papp Károly szakmai útja alapján alkalmas a posztra. Mirkóczki Ádám (Jobbik) azt mondta: tartózkodásuk nem a jelöltnek szól, hanem a kormány korábbi kinevezéseinek.

A szavazás után Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta: álláspontja szerint a politikai pártok között a leginkább a belügyi területen van szükség együttműködésre. Az ország belső biztonsága minden képviselő felelőssége, ha ezen a területen rossz döntések születnek, azok az egész országra hatnak, az állampolgárok mindennapjaira, a gazdaságra is. A miniszter felkérte azokat a képviselőket, akik tartózkodtak, hogy politikai állásfoglalásuktól függetlenül a hétköznapokban adják meg a segítséget az országos rendőrfőkapitánynak, mert így lesz nagyobb rend az országban.

Pintér Sándor a bizottsági ülés kezdetén felidézte: a Belügyminisztérium a kormányváltást követően célként határozta meg, hogy nagyobb rend és közbiztonság legyen, ennek érdekében szervezték át a rendőrséget Hatala József irányításával. A jelenlegi országos rendőrfőkapitány azonban két nap múlva betölti 62. életévét, és nem szolgálhat tovább a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény alapján. A miniszter szerint olyan utódot kerestek, aki szakmailag és erkölcsileg alkalmas arra, hogy folytassa a megkezdett munkát. Ismertetve a jelölt szakmai életútját, a miniszter azt mondta: eddigi munkássága feljogosítja arra, hogy az ORFK vezetője legyen.

Papp Károly a bizottság előtt azt mondta: az állam alapértéke a közrend és a közbiztonság, amely elsősorban a polgárok szubjektív biztonságérzetén mérhető le. Ezért a rendőri szakma minden területén elsőrendű feladat a társadalom szolgálata. Kiemelte azt is, hogy a rendőri állomány átlagkora 33 év, ezért a parancsnoki nevelőmunkára nagyobb hangsúlyt és figyelmet kell fordítani. 

Csampa Zsolt, a bizottság fideszes alelnöke a közterületi jelenlét fokozásáról és a körzeti megbízotti rendszerről kérdezte Papp Károlyt, aki azt mondta: az elmúlt években a rendőrségen nagy létszámfejlesztés történt, elsősorban a közterületeken szolgáló tiszthelyettesi állományt érintően. Felidézte: 2010. január 1-jén a tiszthelyettesi állományból 2323 rendőr hiányzott, 2013. január 1-jén pedig 807. A nyáron 669-en lépnek szolgálatba, ők jelenleg rendészeti szakközépiskolában tanulnak, így júliusra a hiány 140-re csökkenhet. Ismertette azt is, hogy kinevezése esetén bevezeti az úgynevezett heti szolgálati koordinációt, amellyel összehangolják a közterületi szolgálatokat, ami hatékonyabb és költségkímélőbb megoldást jelent. Beszélt az állandó rendőri jelenlét biztosításáért bevezetendő úgynevezett mozgó szolgálati rendszerről, amely folyamatos gyalogos szolgálatot jelent, valamint arról is, hogy a gépkocsival szolgálatot teljesítő rendőrök, ha nincs más feladatuk, a szolgálatuk 50 százalékát gyalogosan töltsék. A körzeti megbízotti kerületekről elmondta, a 3400-ból 13 olyan hely van, ahol nincs körzeti megbízott, de reményei szerint a következő hetekben ezt is pótolni tudják.

Kocsis Máté, a bizottság fideszes elnöke azt kérdezte a jelölttől, hogy megválasztása esetén tervez-e változást a vezetői posztokon. Papp Károly azt mondta: érzelmi alapon nem kíván vezetőváltásokat végrehajtani, mindenkinek "meg kívánja mérni a teljesítményét", és a bevezetett szervezetértékelés alapján a második félévben foglalkozik majd azzal, hogy kivel kíván együtt dolgozni. 

Iváncsik Imre, a bizottság MSZP-s alelnöke többi között azt kérdezte, Papp Károly hogyan látja, változott-e a rendőrök egzisztenciális helyzete az elmúlt két évben, és milyen megoldandó feladatokat lát ezen a területen. A jelölt azt mondta: a személyi jövedelemadó változása elsősorban a tiszti, főtiszti kart érintette, a tiszthelyettesek tavaly 14 ezer forintos illetménykiegészítést kaptak. A munkafeltételekkel kapcsolatban a gépkocsicseréket, informatikai fejlesztéseket emelte ki.

Tamás Barnabás fideszes bizottsági tag kérdésére szakmai szempontból jó döntésnek nevezte, hogy a Készenléti Rendőrséghez került a Köztársasági Őrezred, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Hangsúlyozta: az átszervezés nem okozott semmilyen gondot az NNI-nél a felderítésben és a nyomozásban. Arról is szólt, hogy minden járásban rendőrkapitányságnak vagy rendőrőrsnek kell működnie, ez januártól megvalósult.

Juhász Ferenc (MSZP) úgy fogalmazott: "a legkényesebb szakmai ízlésnek is eleget tesz Papp Károly életútja, és előrevetítette, hogy a szocialista párt nem fog a jelölttel szemben állást foglalni. Azt kérdezte, mit ért Papp Károly a rend fogalma alatt. Papp Károly azt mondta: "rend, szabadság, demokráciavédelem, professzionális rendőri tevékenységgel támogatva, az emberi jogok maximális tiszteletben tartásával".
Mirkóczki Ádám egyebek között azt firtatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra utalva, van-e arra szándék, hogy nyomozói tevékenységet csak a rendőrség végezzen. Papp Károly erre azt mondta: nagyon érzékeny szervezetről van szó, amelynél éles irányváltásokat nem lehet és nem szabad végrehajtani.     

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.