Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Februári népszokások

2013. február 1. 19:54
A tél utolsó harmadába érkeztünk. Az év legrövidebb hónapja is számos érdekes szokást tartogat.

Február 2. - Gyertyaszentelő Boldogasszony

Az eseménynek a neve is mutatja, hogy ilyenkor szentelik a gyertyát. Persze nem a Boldogasszony (vagy egy boldog asszony) teszi ezt, hanem a pap a templomban. A megszentelt gyertyát aztán lehetett a még meg nem keresztelt gyermek mellé helyezni hogy óvja őket, a betegek és haldoklók kezébe is adtak egyet. Vihar vagy jégeső alatt szintén szokás volt az égő gyertya védelmére hagyatkozni.


Kun Fruzsina: Gyetyaszentelő Boldogasszony

Február 3. – Szent Balázs ünnepe

Szent Balázs püspök állítólag imával mentette meg egy özvegyasszony fiát attól, hogy egy torkán megakadt halszálka végezzen vele. A szentet a hatodik században már a torokbetegségek gyógyítójaként ismerték. Február harmadikán tartják a balázsolást, amely során a pap két keresztbe tett gyertyát tart a hívek álla alá, és kéri Balázs áldását.
A torokrákkal küzdő Babits Mihály is a szenthez könyörgött a Balázsolás című gyönyörű versében.

Február 14. – Bálint napja

Bálint napját az angolszász országokban Valentin-napként ismerik, és ezen a napon a szerelmesek ajándékozzák meg egymást. Nálunk ez a szokás a rendszerváltás óta kezdett elterjedni, és a fiatalok közül egyre többen Valentinoznak.
Magyarországon főleg az itt élő németek körében volt népszerű Szent Bálint, aki a szerelmesek mellett az epilepsziások védőszentje is volt.


Szent Valentin

Február 24 – Mátyás napja

A legenda szerint Szent Mátyást Jézus mennybemenetele után választották Júdás helyére, hogy az apostolok száma ismét 12 legyen. Később Etiópiában hirdette az evangéliumot, itt szenvedett vértanúságot is. Fejét egy bárddal vagy szekercével vágták le, ezért lett ez a szent jelképe. Később a népi hiedelem ezt az eszközt már teljesen máshogy értelmezte. Szerintük Mátyás szekercéjével töri meg a jeget és a tél hatalmát. Ez persze elég valószínűtlen lépés a vértanútól, ugyanis ember legyen a talpán, aki képes azzal az eszközzel tevékenykedni (vagy akárcsak ránézni), amivel életének legkellemetlenebb, ráadásul utolsó perceit szerezték.
Persze az is igaz, hogy a szenteket más fából faragták.


Szent Mátyás

Horák János
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. ma 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. ma 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.