Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az SZMSZ-módosítás ellen tiltakozik a Jobbik

2013. február 2. 8:52
Pénteki sajtótájékoztatóján Forgóné Kelemen Judit, a Jobbik Magyarországért Mozgalom önkormányzati képviselője emelt szót a Közgyűlés működési szabályzatának módosítása ellen.

Az SZMSZ-ről röviden annyit el lehet mondani - hangsúlyozta Forgóné Kelemen Judit -, hogy bővíti a polgármester hatáskörét, ugyanakkor csökkenti a közgyűlés és a bizottságok mozgásterét. A polgármester olyan jogosítványokat kap, melyek eddig jórészt a közgyűlés hatáskörébe tartoztak. Egyedül dönthet pályázat beadásáról két közgyűlés között, ha az Önkormányzatot terhelő kötelezettségvállalás 25 millió forintot nem haladja meg. Azt viszont nem szabályozza az SZMSZ, hogy havonta, vagy évente hány ilyen pályázatról dönthet és azt sem, hogy éves szinten milyen összeg felett rendelkezhet e szerint. Tehát mi a garancia arra, hogy tíz vagy száz ilyen lesz? Lehet 2,5 milliárd is amiről önállóan, a képviselő testületet kikerülve határozhat - vázolta aggodalmait a képviselő. 

"Felhívtam a figyelmet a közgyűlésben, hogy ilyen esetekre van kitalálva a rendkívüli közgyűlés, ami eddig jól tudott működni. Az önkormányzatiság koporsójába még egy szöget sikerült beütni. A módosítás arra vonatkozott, hogy ez a paragrafus teljes egészében törlésre kerüljön. Ezt nem csak a Fidesz frakció nem támogatta, - ezen nem is csodálkoztam - de a többi ellenzéki képviselő sem! Ezek szerint csak a Jobbik korlátozná a polgármester ilyen irányú törekvéseit. (...) Egy másik módosító indítványban szerettem volna elérni, hogy ne csak azokat helyezze el ideiglenesen az önkormányzat, akik elemi csapás miatt veszítik el lakhatásukat vagy életveszélyessé vált ingatlanban laknak, hanem azokat is, akik önhibájukon kívül - devizahitelük miatt - veszítik el a lakásukat és az önkormányzathoz fordulnak. A „senkit nem hagyunk az utcán” képviselői ezt a módosítást sem támogatták. A családbarát kormány képviselői ezek szerint nem tartják tragédiának, ha gyermekek veszítik el családjukat a hajléktalanná válás miatt."

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.