Nagy Imre, a mozgalom szóvivője a keddi sajtótájékoztatón felidézte Mesterházy Attila szavait, miszerint a fasizmus vírus, és a Jobbik a vírusgazda, márpedig Veszprém egészséges város és nem kér semmilyen vírusból. Elhangzott, a politikusok csupán a szavakig jutottak el Gyöngyösi Márton ügyében, de a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította az izgatás miatt tett feljelentés. Az igazságtétel a társadalomra vár - jelentette ki Nagy Imre.

Nagy Imre
Közölte, a jobbikos politikus most áldozatnak és az igazság hírnökének állítja be magát. De vajon melyik igazságot hozza? Amit a Jewish Chronicle című folyóiratnak, amit a parlamentben, vagy amit a felszólalási utáni korrekciójában mondott? – tette fel a kérdést a mozgalom szóvivője. Kijelentette, szerinte legvalószínűbb hogy a párt saját régi és új igazságát hirdeti.
Elhangzott, Gyöngyösi Márton hamarosan Veszprémbe jön, és az egykori zsinagóga helyén tartja a lakossági fórumot, ahol a saját igazát védi. Ezzel megsérti azoknak az emlékét, akiket 1944-ben erről a helyről vittek a haláltáborba.
Nagy Imre elmondta, felhívják a magyar társadalom figyelmét arra, hogy a közömbösség töltötte meg a vagonokat, és a hallgatás adta meg a jelet a vonatok indulására. Megtudhattuk, a Világos Veszprémért olyan listával készül az országgyűlési képviselő fogadására, amit elmondásuk szerint a „Jobbik szellemi elődei” állítottak össze. A mozgalom szóvivője ezt azzal indokolta, hogy szembesíteni akarják a politikust az igazsággal.

2012 szeptemberi tiltakozás
(kép forrása: vehir.hu archív)
Megtudhattuk, a demonstráció február 15-én 15:45-kor kezdődik majd a volt Bányász Székház előtt és 17:00-ig tart. Elhangzott, eddig nagyjából 500 ember jelezte, hogy eljön, de a Világos Veszprémért tagjai remélik, hogy ennél többen mennek majd tiltakozni. Megtudhattuk, az ország több pontjából érkeztek pozitív vélemények a kezdeményezésről. A szóvivő nem árulta el, hogy pontosan mivel és hogyan készülnek, mivel tartanak attól, hogy a szélsőségesek esetleg megpróbálják majd ezt megakadályozni.