Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szolgáltatást nyújtunk

2013. február 8. 10:33
Alacsony az emberek felelősségtudata, ezért gyakran olyan esetekhez is mentőt hívnak, amikor egy lázcsillapító is elég lenne. Nem kapnak egészségtudatos nevelést a fiatalok.

Nátrán Albin, mentőtiszt, a veszprémi mentőállomás irányító csoport vezetője a beszélgetésünk elején rögtön tisztázza, ők nem diszpécseri feladatot látnak el, hiszen annál lényegesen több felelősség hárul rájuk, mentésirányítók a hivatalos megnevezés.

- Az irányításon belül két munkacsoportot különböztetünk meg. A mentésirányítók veszik fel a telefonokat, rögzítik a hívást, s tájékoztatják a mentésvezetőt. Ez utóbbi dönti el, milyen egységet indítanak útnak, illetve felel a Veszprém megyében történő mentésekért, egyben a supervisorként tekint a Közép-dunántúli régióra.

A közvetlenül a mentőkhöz érkező hívásokon kívül a megyében működő tíz orvosi ügyeletből héthez befutó telefonok is ide érkeznek. Veszprémé egyelőre nem. Naponta mintegy 150-200 mentőhívást regisztrálunk, továbbá 20-30 orvosi ügyeletes telefont éjszakánként.


Nátrán Albin

- Mi alapján születik meg a döntés a riasztásról?

- Nagyon heterogén a telefonálók viselkedése, de az is elmondható, hogy egy része egészségügyileg alul képzett, nem tudja, hogy milyen segítséget kérhet, milyen lehetőségei vannak. Ez részben a magyar oktatási rendszer hiánya is, nem kapnak egészségtudatos nevelést a fiatalok. A hívások egy részét a mélyszegénység is generálja. Gyakran futunk olyan telefonálóba, akinek még egy lázcsillapítója sincs otthon, nem tud venni magának, ezért ügyeletes orvos, vagy mentő megy hozzá.
A probléma pontos megismerése érdekében egy kérdezési protokollon megyünk végig - a különböző eseteknek megfelelően irányozva -, aminek végén, 20-30 másodperc alatt megkapjuk az intézkedési tervet. A kérdezési protokollokat kiteljesedése egyébként most van folyamatban. Egy kétmilliárd forintos uniós projekt részeként korszerűsödik a mentésirányítás.

- Mi az a legkisebb probléma, amivel a mentőkhöz fordulnak?

- Kissé sarkítva azt mondhatom, hogy a hajhullástól a körömbenövésig mindenhez mentőt szeretnének a telefonálók. Az emberek felelősségtudata nagyon alacsony, azt várják, hogy valaki majd megoldja a felmerülő problémát. Ezen kívül gyakoriak a pszichés megterhelés hatására telefont ragadó emberek hívása is, akik csupán néhány jó szót szeretnének hallani, s ha nyugodtan, megfelelő tanácsokat adunk, gyakran megnyugszanak, beveszik a szükséges gyógyszereket.


A vonuló mentőkocsikat folyamatosan nyomon követik a monitoron

- Mi a helyzet a másik véglettel?

- A pánikoló (mint amilyen például egy baleset szemtanúja lehet) bejelentők száma is igen magas, ebben az esetben nekünk kell észnél lenni. Nyugodt, de határozott hangon kell a bejelentővel beszélni, ennek segítségével el lehet úgy navigálni, hogy megkapjuk a számunkra fontos információkat, s a telefonáló is azt érzi, a megfelelő helyre telefonált és a megfelelő segítségére számíthat. Mi egy szolgáltatást nyújtunk, a betegek első belépési pontja a mentésirányítás, úgy kell beszélnünk, hogy ez a hívó megelégedésére történjen.

- Mi történik olyan esetekben, amikor nem elég a pánikot kezelni, hanem a telefonálónak is be kell avatkoznia a beteg megmentése érdekében.

- Szerencsére ez ritkán fordul elő. Legutóbb két héttel ezelőtt volt szükség ilyen segítségre, amikor az apukának kellett levezetnie egy szülést. A bejelentés szerint már tolófájásokat érzett az anyuka, a rohamkocsi kiérkezéséig világra jött az újszülött. Jó általános állapotban szállították kórházba a babát és anyukáját. Éves rendszeres továbbképzésen veszünk részt, ezeken megtanuljuk, mikor, milyen utasításokat kell adni, amit egy laikus bejelentő is értelmezhet. Egyébként büszkén elmondhatom, az egyik dolgozóm vitte véghez az első telefonos szüléslevezetést, mintegy négy évvel ezelőtt.  

Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.