Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több uniós pénzhez juthatunk

2013. február 9. 22:42 // Forrás: MTI
Nagyon sok pénz áll rendelkezésére 2014 és 2020 között, több, mint a most záruló hétéves ciklusban - véli Rogán Antal.

Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről pénteken jött létre megállapodás Brüsszelben, Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint viszont Orbán Viktor kudarcot vallott a csúcstalálkozón, mivel Magyarország a következő hét évben a korábbinál kevesebb európai uniós forrást kap majd.

 Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ezzel kapcsolatban szombaton az MTI-nek úgy nyilatkozott: Mesterházy Attila egyáltalán nem mond igazat, Magyarország ugyanis minden szempontból sikeresen tárgyalt, és nagyon jó eredményt ért el, hiszen több pénz áll rendelkezésére a következő hétéves ciklusban, mint amennyi 2007 és 2013 között.

 Hangsúlyozta, a szocialisták állításával ellentétben a nettó pozíció, vagyis a befizetések és a források különbsége számít. Magyarország esetében a teljes és az egy főre jutó nettó pozíció is javul, utóbbiban a második legjobb eredményt érte el az ország Litvánia mögött, de ez a mutató is jobb, mint 2007 és 2013 között volt - magyarázta a politikus. Rogán Antal jelezte azt is, hogy az uniós pénzeknek a szocialistáktól örökölt felhasználási rendszere nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a kabinet egy új szisztémával készül a következő időszakra.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.