Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kultúrpalota épül

2013. február 11. 11:29
A Séd Mozi lecsupaszítása legalább annyira látványos, mint amilyen maga az új épületszerkezet lesz. Az intézmény – új nevén Hangvilla – jövőjéről beszélgettünk Brányi Mária alpolgármesterrel.

– Miért lesz jó a városnak a Hangvilla?

– Az önkormányzat szándéka volt, hogy újrahangolja a város kulturális intézményrendszerét. Ennek megfelelően átvettünk korábban megyei fenntartásban működő intézményeket: a Petőfi Színházat, az Eötvös Károly Megyei Könyvtárat és a Laczkó Dezső Múzeumot – emellett felülvizsgáltuk a már meglévő struktúrát. Ebben a folyamatban kapóra jött, hogy a HEMO épületét megigényelhette a város, ingyen juthatunk hozzá az ingatlanhoz, ami egy pályázatnak köszönhetően hamarosan megújulhat, így a Táborállás parkban egy korszerű, a mai igényeknek megfelelő új hang- és fénytechnikával felszerelt intézmény jöhet létre.

Az újrahangolt kulturális intézményrendszerbe jól illeszkedik az egykori Séd Filmszínház épületének rekonstrukciója is, ezáltal a belvárosban egy korszerű befogadó tér jön létre. Ez a két pólus, az egykori HEMO megújuló épületében működő Városi Művelődési Központ és a belvárosi Hangvilla képes lesz lefedni és kiszolgálni a város kulturális életét – a nagyobb rendezvényeket pedig a jövőben is az Aréna fogadhatja be.

Fontos megjegyezni, hogy a Hangvilla fenntartható intézmény lesz, a VMK és a klubkönyvtári rendszer átszervezésével megtakarított összegből fedezhető a működése, előre láthatóan nem vonz az eddigieknél nagyobb költségeket, stabil és hosszú távon finanszírozható lesz.

Az épülethez új parkolóhelyek is létesülnek, létrejön egy kiváló színházterem, amely a kiegyenesíthető nézőtérnek köszönhetően egészen egyedi produkciók létrehozását is lehetővé teszi. A Hangvillában egy kisebb kamaraterem is lesz, megmarad az Expresszó ifjúsági közösségi tér, és egy étterem is működni fog az épületben. Ezáltal a Hangvilla több lábon áll majd – ez a működés nem idegen itt Veszprémben, korábban a HEMO is így szerveződött, és a felújítás után is ehhez a modellhez tér majd vissza.

– Milyen rendezvények befogadására lesz alkalmas a Hangvilla?

– A nagyságrendileg ötszáz főt befogadó színházterem kiváló akusztikai tulajdonságokkal rendelkezik, így olyan minőségi produkciók jöhetnek létre, amelyekre eddig Veszprémben nem volt lehetőség. A Hangvilla kiváló helyszín lesz konferenciák számára – ezt a profilt erősíti majd a vendéglátóipari egység is. Az intézmény lehetőséget ad majd a Mendelssohn Kamarazenekarnak, a városi vegyeskarnak, a Snétberger Központ alkotóinak a próbákra és a fellépésekre, a folyosókon pedig kiállításokat lehet majd rendezni. Amíg a VMK az amatőr, civil szervezetek és művészek, diákszínpadok befogadására koncentrál majd, a piaci alapon működő Hangvilla a professzionális művészet otthona kíván lenni, egy vidéki kultúrpalota.

– A zeneiskola diákjai jelenleg a VMK Dózsa úti épületében próbálnak – ezt a környéken élők nem nézik jó szemmel. Nekik lesz helyük az új intézményben?

– A Dózsa úti épületet átmeneti megoldásnak szántuk a Dohnányi Zeneiskola számára. Az iskola használhatja majd a Hangvilla próbatermeit, lehetőség lesz egy újfajta együttműködésre a zenei képzés terén.

– Mit jelent városképi szempontból a Séd Mozi megújulása?

– A Hangvilla kialakítása markáns változást jelent. Az épület látványa magáért beszél, akármelyik irányból közelítünk felé, rögtön tudni fogjuk, hogy kulturális intézményt látunk. Ideális a térbeli elhelyezkedése, vonzani fogja az emberek tekintetét. Jó lehetőséget jelent a Petőfi Színház és az egyetem közelsége is.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. ma 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. ma 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.