Magyarország legnagyobb sikere, hogy az elkövetkező hét évre a lehető legkedvezőbb pozícióba került az EU politikai és gazdasági sakktábláján - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: a világ is kezdi megszokni, hogy a magyarok kiállnak magukért, és Magyarországot immár mindenkinek egyenlő félként kell kezelnie. "Magyarország 2004-es csatlakozása óta ilyen sikert még nem értünk el" - jelentette ki Orbán Viktor, közölve: az ország lényegében mindent elért, amit el lehetett érni.

Orbán Viktor (fotók: MTI)
Az Európai Unió csökkenő büdzséje ellenére az eddigi 660 ezer forint helyett 712 ezer forint támogatás jut fejenként a magyarokra a következő hétéves költségvetési időszakban - emelte ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben, megjegyezve: ez azt jelenti, hogy a kisebb tortából egy nagyobb szelet jut Magyarországnak.
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta, hogy az ország még soha nem jutott ennyi európai uniós támogatáshoz fejenként. Eredményként értékelte, hogy noha a közép-magyarországi régió már nem számít elmaradottnak, a többi régiónak jutó támogatás nem csökken, annak ellenére, hogy az eredeti költségvetési javaslat ezt tartalmazta.

Orbán Viktor minisztereknök, mögötte Lázár János és Rogán Antal
Orbán Viktor szerint a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozón elért magyar siker kulcsa egyrészt az a bátorság volt, amellyel Magyarország kiállt saját érdekeiért, másrészt az a bajtársiasság, amellyel "szövetségeseinkkel vállvetve küzdöttünk közös érdekeinkért". Magyarország sikerének két fontos tanulságát úgy foglalta össze: csak annak van becsülete, aki akár konfliktusok árán is kiáll az érdekeiért, és a sikerekhez szövetségesekre van szükség. Magyarország most végre jól járt és azért járhatott jól, mert kiállt magáért - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy emellett Magyarországnak sikerült egy egyedülálló közép-európai összefogás keretében érvényesíteni a régió közös érdekeit is.
Ellenzéki reakciók
MSZP: euróban számolva kevesebb pénz jut Magyarországnak
Nem több, hanem 4,6 millió euróval kevesebb uniós forrás jut Magyarországnak az Európai Unió következő 7 éves költségvetéséből - reagált a miniszterelnök napirend előtti felszólalására Mesterházy Attila hétfőn, a parlamentben.

Mesterházy Attila
Hangsúlyozta: 2007 és 2013 között 25 milliárd euró jutott, a múlt heti uniós csúcson elfogadott tervezet szerint 2014 és 2020 között mindössze 20,4 milliárd euróval gazdálkodhat Magyarország. Az MSZP-s politikus szerint azért mondhatja Orbán Viktor, hogy több forrás jut forintban egy-egy magyar emberre a következő hét évben, mert az előző költségvetés elfogadásakor 40 forinttal kevesebbe került egy euró és 115 ezerrel több ember élt Magyarországon. Elismerte ugyanakkor: lehetett volna még rosszabb is a magyar helyzet, így öröm, hogy a eredeti - ennél is rosszabb - helyzeten sikerült változtatni.Kiemelte azt is: a mostani költségvetési időszakból hátralévő egy évben még 4000 milliárd forintnyi uniós forrást lehet lehívni, ezért gyorsítani és egyszerűsíteni kell a pályázatokat és nem szabad, hogy "mindent a Közgép nyerjen meg".
LMP: csökkentek a lehívható uniós források
Nem nőttek, hanem csökkentek az elérhető uniós források - reagált az LMP frakcióvezetője a miniszterelnök hétfői, a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozóról szóló parlamenti felszólalására.

Schiffer András
Schiffer András furcsa matematikai észjárás jelének nevezte, hogy Orbán Viktor növekedésről beszél akkor, amikor 25,7 milliárd euróról 20,4 milliárdra csökkent a lehívható források összege. Feltette a kérdést: a kormányfő számolt-e az összességében 16 százalékos forintárfolyam-romlással, amikor arról beszélt, hogy minden egyes magyar polgárnak 660 ezer helyett 712 ezer forint jut majd a támogatásokból és nyertesei vagyunk az alkunak. A miniszterelnök kijelentései akkor lennének igazak, ha a következő években további 787 ezerrel csökkenne a Magyarországon dolgozó magyar állampolgárok száma - mondta Schiffer András.
Jobbik: az EU haldoklik
Vona Gábor szerint az Európai Unió haldoklik, a miniszterelnöknek pedig erről kellene beszélnie. A Jobbik elnöke Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva hétfőn a parlamentben azt mondta: korrektebb lett volna, ha a kormányfő a számok kozmetikázása helyett bevallja, hogy Magyarország euróban és reálértéken számolva az eddiginél 20 százalékkal kevesebb pénzhez jut a következő hét évben.

Vona Gábor
Hozzátette: elismerték volna, ha Orbán Viktor arról beszél, hogy a kabinet mindent elért Brüsszelben, amit az ország jelenlegi helyzetében elérhetett. Szerinte azonban a miniszterelnök beszámolója elfedte a lényeget: azt, hogy az EU nem válságban van, hanem haldoklik, jelenlegi formájában működésképtelen. A Jobbik ezért sürget népszavazást az uniós tagságról - mondta Vona Gábor.