2021. március 8.
//
Zoltán névnap

Navracsics: Gyurcsány politikailag megtámadta az alkotmánybírákat

2008. április 18. 10:55
MNO-MTI
„A Magyar Köztársaság miniszterelnöke politikai támadást intéz az alkotmánybírák ellen egy döntésük miatt. Pikáns, valóban...” – írta Navracsics Tibor blogbejegyzésében annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc egy csütörtöki interjújából kiderült, azért nem lehet újraválasztani Bihari Mihályt és Kukorelli Istvánt, mert mindketten elfogadták a március 9-i népszavazást jóváhagyó határozatot.

Navracsics Tibor szerint a miniszterelnök politikai támadást intézett az alkotmánybírák ellen; mint kiderült, Gyurcsány Ferenc szerint azért nem lehet újraválasztani Bihari Mihályt és Kukorelli Istvánt, mert mindketten elfogadták a március 9-i népszavazást jóváhagyó határozatot – a Fidesz frakcióvezetője erről pénteki blogbejegyzésében írt.

Gyurcsány Ferencet csütörtökön a Klubrádiónak adott interjújában arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy éppen a Fidesz javasolja Kukorelli István és Bihari Mihály alkotmánybírók újraválasztását, akiket korábban az MSZP jelölt a taláros testületbe, viszont mindketten elfogadták a március 9-i népszavazást jóváhagyó határozatot. A miniszterelnök úgy válaszolt: ez „legalábbis pikáns”.

Navracsics Tibor erre reagálva pénteki blogbejegyzésében azt írta: „Itt van tehát a kutya elásva. Bihari Mihály és Kukorelli István fő bűne ezek szerint, hogy nem Gyurcsány Ferenc ízlése és politikai érdekei szerint döntöttek. Meg kell bosszulni, nem lehet őket újraválasztani”. A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc véleménye akkor is a politikai műveltség hiányáról árulkodik, és felháborító, ha csak pártelnökként értékeli megszólalását, „egyelőre” azonban még a Magyar Köztársaság miniszterelnöke is, így véleménye súlyosabban esik a latba. „A Magyar Köztársaság miniszterelnöke politikai támadást intéz az alkotmánybírák ellen egy döntésük miatt. Pikáns, valóban...” – fogalmazott blogjában a politikus.

A Fidesz képviselőcsoportjának irányítója emlékeztetett arra, hogy Kukorelli Istvánt annak idején konszenzussal jelölték a pártok, Bihari Mihály pedig az MSZP jelöltje volt ugyan, de soha senki nem kérdőjelezte meg tapasztalatát, hozzáértését, korrektségét és jó szándékát. Szerinte két olyan emberről van szó, akinek tisztességét, szakmai tekintélyét még azok sem vonják kétségbe, akik más világnézet hívei, szakmai szempontból a munkájukkal szemben semmit sem lehet felhozni.

„Gyurcsány Ferenc szerint ez kevés. Meg kell őket fosztani hivataluktól, mert nem az ő szája íze szerint döntöttek” – tette hozzá. A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP idestova egy hónapja nem képes akár egyetlen nevet is mondani az alkotmánybíró-jelölő bizottság ülésein. Mint írta, kezdetben a Fidesz úgy vélte, hogy a szocialisták nem találtak számukra elfogadható, szakmai munkáját tekintve kiváló alkotmányjogászt, Gyurcsány Ferenc nyilatkozatával azonban végre „lehullott a lepel” az MSZP hallgatásának okáról.

Beke G. László

További cikkek

Magyarországra jön Ferenc pápa
Magyarországra jön Ferenc pápa
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn.
Meghaladta az egymilliót a beoltottak száma
Meghaladta az egymilliót a beoltottak száma
Meghaladta az egymilliót a koronavírus ellen beoltottak száma Magyarországon -mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
Újabb történelmi lelet került elő a 8-as út építkezésénél
Újabb történelmi lelet került elő a 8-as út építkezésénél
Nemrég 7. századbeli avar kori temetőt tártak fel a 8-as út építkezésénél, legutóbb pedig egy mostanáig ismeretlen II. világháborús lövészárokra bukkantak, amelyben egy szovjet katona földi maradványait is megtalálták.
Gulyás: lesz gyermekfelügyelet hétfőtől az óvodákban, iskolákban
Gulyás: lesz gyermekfelügyelet hétfőtől az óvodákban, iskolákban
Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-vel.
A koronavírusban elhunytakra emlékeztek a veszprémi Fidelitas tagjai
A koronavírusban elhunytakra emlékeztek a veszprémi Fidelitas tagjai
Március 4-én volt egy éve, hogy hazánkban azonosították az első koronavírusos fertőzöttet. A járvány áldozataira a veszprémi Fidelitas tagjai gyertyagyújtással emlékeztek.