Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A tiszta város az állampolgárok felelőssége is

2013. február 12. 19:33
A házhoz menő lomtalanítással kapcsolatban tartott a város vezetése és a VKSZ Zrt. lakossági fórumot kedden délután a HEMO-ban.

Gősi Zoltán, a VKSZ Zrt. városgazdálkodási igazgatóhelyettese elmondta, korábban a lomtalanítás során rengeteg szemétkupac keletkezett, amikbe gyakran bekerült a veszélyes hulladék is. Hozzátette, ez az intézkedés vonzotta a lomisokat, akik nem egy alkalommal okoztak gondot viselkedésükkel a házak lakóinak. Megtudhattuk, ezentúl évi egy lomtalanítás lesz, amit egy hosszabb időszakra nyújtanak ki. Ekkor bárki ingyenesen hívhatja a VKSZ Zrt. zöld számát, és néhány adat megadása után a szolgáltató munkatársai egy előre egyeztetett időpontban átveszik a lomokat.

Gősi Zoltán közölte, ez a gyakorlat más településeken már bevált, ám itt az állampolgárnak is lesz felelőssége. Fontos, hogy a szemét tulajdonosa kiválogassa a veszélyes hulladékot, és csakis azt adja le lomként, ami nem fér el a kukában. A szemét kiválogatásának módjáról és arról, hogy mire kell figyelni, tájékoztató kampányt indítanak. Elhangzott, csak az nem fog tudomást szerezni erről, aki nem akar. Mikor az új szolgáltatás áráról kérdezte a fórum egyik résztvevője, a VKSZ városgazdálkodási igazgatóhelyettese kiemelte, a házhoz jövő lomtalanítás nem kerül majd a lakosságnak plusz pénzbe, a költség benne van a szemétdíjban.

Stigelmaier Józsefné, önkormányzati képviselő hangsúlyozta a lakosság felelősségét. Elmondta, a kuka mellé szemetet tenni tilos. Hozzátette, az önkormányzatnak megvannak a jogi eszközei, hogy büntetést szabjon ki a szabályt megszegő társasházakra, azonban ezt nem tette meg.


Eltűnhetnek végre a lom-halmok?

Némedi Lajos alpolgármester is kiemelte, nem elég, ha csak a VKSZ tesz lépéseket a szebb környezetért, hanem Veszprém polgárainak is cselekedniük kell.

Egy Haszkovó úti társasházban élő nyugdíjas nehezményezte, hogy ugyanannyit kell fizetnie neki is, mint azoknak, akik több szemetet termelnek. Problémának hozta fel továbbá, hogy a magas szemétszállítási díj miatt a lakók nem szelektálják a hulladékot, mondván, hogy „amennyit elkérnek ezért, szét is válogathatják.”

A lakossági fórum vezetői elmondták, a VKSZ a társasházzal kötötte meg a szerződést nem pedig az egyénekkel. Ha szeretnék, hogy máshogy legyenek a terhek elosztva, azt házon belül kell megoldani.

A magas szemétszállítási díjnál a VKSZ munkatársai és a város képviselői azt javasolták, hogy érdemes lenne az újrahasznosítható hulladékot a szelektív gyűjtőkbe vinni, és így lehet, hogy elég lenne a többi szemétnek egy konténer a kettő helyett. Ezzel a változással pedig csökkennének a társasház szemétszállítási költségei. 

Horák János

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.