Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újraszervezik magukat a zöldek

2013. február 14. 15:35 // Forrás: MTI
Az LMP képviselői csoportot alapított, a PM alakuló kongresszusra készül.

Schiffer András vezeti az LMP országgyűlési képviselői csoportját, amelyet a párt megszűnő frakciója helyett hoztak létre. Az LMP képviselői csoport helyettes vezetője Szél Bernadett lesz - közölte az LMP csütörtöki közleményében az MTI-vel. A határozati házszabály szerint a képviselők – a képviselői tevékenységgel összefüggő célra - csoportokat hozhatnak létre, amelyek nem minősülnek képviselőcsoportnak.

Az LMP-frakció azért szűnik meg, mert hétfőn kilépett a képviselőcsoportból az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) nyolc tagja. A házszabály alapján a házelnöknek a nyilatkozatok leadása után 72 óra áll a rendelkezésére, hogy megtegye a frakció feloszlatása ügyében szükséges lépéseket, ez a határidő csütörtökön délután jár le. 

Vasárnap az A38 hajón tartja első kongresszusát a Párbeszéd Magyarországért (PM). Az egész naposra tervezett rendezvényen többek között a szervezet két társelnökét és öt elnökségi tagját is megválasztják. Jávor Benedek, a PM egyik alapítója az MTI-nek azt mondta, a kongresszuson fogadják el a politikai célkitűzéseikről és értékeikről szóló alapító nyilatkozatot. Emellett szavaznak az alapszabályukról és arról a politikai programcsomagról is, amelyik pontokba szedve tartalmazza, hogy mely területeket tartanak meghatározó jelentőségűnek Magyarország 2014 utáni sorsának szempontjából.

A kongresszuson megválasztják a Párbeszéd Magyarországért tisztségviselőit is, köztük a két társelnököt és az ő munkájukat segítő öt elnökségi tagot. A társelnökök egyike és az elnökségi tagok közül legalább egy ember mindenképpen nő lesz.  Jávor Benedek közölte: ezt követően be tudják nyújtani a bíróságnak a bejegyzési kérelmüket, hogy hivatalosan is párttá váljanak.

Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást adott arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek parlamenti frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, majd öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársukkal együtt megalapították a Párbeszéd Magyarországért Platformot. Az LMP idei, január végi kongresszusa nem változtatott a korábban elfogadott stratégián. Ezt követően a PM tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. A Lehet Más a Politikából kivált nyolc parlamenti képviselő nem adta vissza a mandátumát, de kilépett a frakcióból, amelynek létszáma így a működéshez szükséges 12 fő alá csökkent.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.