Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fidesz: elképzelhetetlen a nyugdíjak megadóztatása

2013. február 17. 12:36 // Forrás: MTI
Selmeczi Gabriella a vasárnapi sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az idén infláció feletti nyugdíjemelés várható.

 A szóvivő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken megjelent, A növekedés jegyében című kiadványában foglaltakra reagálva tette egyértelművé, hogy nem lesz nyugdíjadó. Az OECD szerint a nyugdíjjellegű juttatások megadóztatása, a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartamhoz indexálása, valamint a nők és a speciális munkát végzők korai nyugdíjba vonulását lehetővé tevő utak lezárása növelné Magyarországon a foglalkoztatottak számát és arányát.

    Selmeczi Gabriella ezt úgy értékelte, hogy immár nemcsak "a Gyurcsány-Bajnai-csapattól" kell félteni a nyugdíjakat, hanem külföldről is veszélyes támadások érkeznek.  A Fidesz ezért arra kéri a kormányt: ne engedjen, hagyja figyelmen kívül az ilyen típusú nyomásgyakorlást, és védje meg a magyar nyugdíjasokat a nyugdíjadótól - mondta a párt szóvivője, hozzátéve, hogy aki ilyen teher bevezetését javasolja, az százezreket sodorna veszélybe.

  Mint fogalmazott, míg a szocialisták cserbenhagyták a nyugdíjasokat, addig a Fidesz betartotta az időseknek tett vállalásait. Utóbbiak közé sorolta a nyugdíjak megvédését, emelését, vásárlóértékük megőrzését, hangsúlyozva egyúttal, hogy az idén várhatóan infláció feletti nyugdíjemelést tudnak végrehajtani, "tehát egy extra összeget kapnak majd a nyugdíjasok". Selmeczi Gabriella emlékeztetett továbbá a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségére, amellyel eddig mintegy százezren éltek.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.