Dr. Rétvári Bence, parlamenti államtitkár idézte meg alakját az életéből vett momentumokkal. A Trianon utáni időszakhoz kapcsolódóan hangoztatta, a szeretet mindig áldozattal jár, így a hazaszeretet is, a második világháború kapcsán pedig ismertette, Varga Béla tömegesen segítette a lengyel menekülteket. – Keresztényként az ember nem lehet megalkuvó, a kereszténység bátorságot jelent, szembeszállást az akkori hatalommal – húzta alá az államtitkár.

Dr. Rétvári Bence (jobbra)
– 1947 nyarán nemzetgyűlési képviselőként folyamatosan megfigyelés alatt tartották a kommunista állambiztonsági szolgálatok. Ez a példa jól mutatja a kommunisták hozzáállását a hatalomhoz. Hiába megválasztott, demokratikus legitimációval rendelkező országgyűlési képviselőről van szó, a kommunisták egy percig sem kívánták tisztelni, önmagukat a hatalom fölé helyzeték – vélekedett Rétvári Bence. Hozzátette, sohasem fogják tisztelni a népakaratot, nekik csak a saját céljaik a fontosak. Gondolatát folytatva elmondta, Varga Béla végül emigrációba kényszerült, hogy mentse életét, de Amerikában is folytatta küldetését.

Rétvári Bence beszédének végén rámutatott, a kereszténység adja meg az európai identitást. – Aki keresztény értékek mentén politizál, az egyben európai politikát is folytat – jelentette ki.

Az emléktábla leleplezését követően Márfi Gyula érsek mondott áldást.
| Varga Béla 1903. február 18-án született Börcsön. Az elemi iskolát a faluban végezte, majd Győrbe, a bencés gimnáziumba jelentkezett és nyert felvételt, ahol egyre erősödött benne az akarat, pap lesz. 1926-ban Veszprémben szentelték pappá. A Független Kisgazdapárt egyik alapító tagja, de magát nem tartotta politikusnak. 1947-ben emigrált az Egyesült Államokba. 1995-ben húnyt el. Varga Béla életútjáról itt olvashat bővebben. |