Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A bizottságok előtt a város költségvetése

2013. február 18. 15:02
A héten a bizottságok tárgyalják a város 2013. évi költségvetését, majd jövő héten a közgyűlés dönt róla – tájékoztatott Porga Gyula polgármester, aki a főbb számokról is beszélt.

Porga Gyula polgármester hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztette a megjelenteket, hogy 2011 az alapozás, 2012 pedig az építkezés éve volt Veszprémben, a tervek szerint 2013 a megújulás éve lesz. Ezt szolgálja majd az új szerkezetű költségvetés, amely a várostól elvett és a város által felvállalt feladatok miatt jelentősen különbözik a korábbiaktól. A 14 milliárd forintos költségvetés jóval kisebb az elmúlt években megszokott 22-25 milliárdosnál.

Az egyik fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy törvény tiltja az önkormányzatoknak a költségvetés terhelését működési hitelekkel. A város hitelállománya 2011. december 31-én még 8,1 milliárd forint volt, ebből egy év alatt közel egymilliárdot törlesztettünk, a 2012-es évet 7,2 milliárdos hitelállománnyal zártuk. Az önkormányzatok konszolidációjának köszönhetően az állam július végéig ennek egy jelentős részét átvállalja.

Az új költségvetés 75 százalékban a működést fedezi, 25 százalékban pedig fejlesztéseket tesz lehetővé. Az önkormányzat mintegy 850 millió forintos fejlesztési hitelt kíván felvenni a további előremutató beruházások megvalósítására.

Az idén 1,8 milliárd forintot költünk nem kötelező feladatokra, mint például a támogatási rendszer vagy a tömegközlekedés. Az idén nem emelkedtek az adók, sőt a kisvállalkozók helyi adófizetési kötelezettség belépő küszöbét is 2,5 millió forintra emelték – ez azt jelenti, hogy közel ötszáz veszprémi vállalkozás mentesül a helyi adó fizetése alól.

2013-ban számos látványos projekt valósul meg a városban. Nyár végére a belváros-rehabilitáció minden eleme elkészül, megnyílik a város új kulturális intézménye a Hangvilla, létrejön a kerékpárút Nemesvámos és Veszprém között, kiépül a gyulafirátóti csapadékvíz-elvezető rendszer, megújul a várkapu, megkezdődik az észak-dél közlekedési tengely fejlesztése. A város továbbra is magáénak érzi az állami fenntartásba került iskolákat, az idén az Ipari Szakközépiskola természettudományi laborjának kialakítását teszi lehetővé az önkormányzat. A Jutasi úti lakótelepen megvalósul a szociális városrehabilitációs projekt, ami lakóépület-szigetelést és akadálymentesítést, zöldterületek és közösségi terek kialakítását is tartalmazza.

Figyelmet fordítanak az egyéni választókerületekben felmerült igények kielégítésére is, így mintegy 100 millió forintot fordítanak útfelújításra és játszóterek rendbetételére.

Porga Gyula polgármester értékelése szerint előremutató, hosszú távra tervező és végrehajtható költségvetés kerül a héten a bizottságok, majd jövő héten a közgyűlés elé.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.